Fekete-Fehér Karácsony II.

Friss, tiszta karácsony reggelre ébredtünk. A hósapkás hegy éjszakára levetkőzik, és reggel még lusta felvenni a felhőruhát, így mindig ilyenkor adódik a legjobb esély, hogy megpillantsuk. Újabb pipát kell azonban begyűjteni a karácsonyi rekvizítumok mellé. Havat láttunk, éjféli mise és gyertyagyújtás szintén megvolt, tulajdonképp kaktuszt is díszítettünk, de az igazi karácsonyfa még hiányzik.

Fekete-Fehér Karácsony I. - Szenteste

Közel egy hónapos afrika-tapasztalattal készültem a karácsonyra. Életem első nem téli és nem családi karácsony ünneplése. Úgy döntöttem elfogadom Eli meghívását Materuniba, hiszen ha már ide vetett a sors hatezer kilométerre otthontól, az üveggömb déli féltekére, akkor kevés jobb helyet találhatok az ünnephez, mint egy szeretetteli családot, egy világvégi chagga falut és a Kilimanjaro oldalát. Így még a karácsonyi hóról sem kell lemondanom ezen a fekete földrészen.

Segítség!

Még nem sokat írtam arról, hogy milyen munkát végzünk Tanzániában. Pedig ezért vagyok itt. Romániában gyerekekkel, árvaházakkal, iskolákkal dolgoztunk, de Afrika más. Van itt árvaházi önkéntes és tanár, de a nagy durranás az adomány-program. A szociális önkéntes-feladatok, mint a kis fekete gyerekek simogatása meg a „tanítsuk anyanyelvünket, amit mi sem ismerünk” program, vonzerőben és önkéntes számban is elmarad a megélhetési projektek mellett. Afrikában jobban segítenek az emberek egymáson, jobban tart a közösség. 

Látogatás az édenkertben - Materuni falu

Egy marhanagy medvetalp kaktusz és egy vadparadicsom között üldögélek, előttem banánfák és kukorica. Az utolsó órákat töltöm Materuniban. 

Hol volt, hol nem volt... Áram és víz ínség Mama Aichinál

Szállásom Shamsiban, Mama Aichinál van, aki vagány nő és családfenntartó matróna. A hajától először megijedtem. Úgy tűnt mintha a megszokott apró fekete fürtök műanyagból lennének olyan furán fénylettek.

Szóba se jöhet Skandinávia...

Ki tudja miket fogok még a Kft dalból idézni a következő hónapokban. Jó lenne megemlíteni az oroszlánt, gorillát és a makákót, végsősoron a fülledt erotikát... A kultursokkról ugyan nincs benne szó, de részemről azt már pipáltam. 

 

Tovább Afrikába

Elhanyagoltam az írást. A munka sem engedte és döntést kellett hozni arról is, hogy inkább megélem, vagy megírom a dolgokat. Sok nagy élmény és emlék áll sorban hogy papírra kerüljön.
A mai jegyzet azonban friss és egy új kezdetről szól. Útban vagyok Tanzánia felé. 

Búcsú már megint

Ez is búcsú, ha nem is olyan mint a nagy somlyói. Nem százezreké, csak én vonulok át a képzeletbeli "Csíkszereda" táblától az egyelőre alig sejtett "Más tájak" kiírás alá. Rövidesen tanzán rezidens leszek.

A misszió letelt. A hónapok elszaladtak. A rendrakás két hetébe kezdek Csíkban, Székelyföldön, ahol ezt a mesebeli tavaszt és éppen múló nyarat töltöttem. 

Nézzük meg a tengert is! II. - Hippipart

Bukarest után nincs messze Constanta. A városhatárt jelző partravetett naszádoknál már rég szőlőföldek közt visz az utunk. Úgy látszik van szőleje van bora Romániának is, csak Csíkba nem jut el semmi értékelhető eredmény, szomorú tudatlanságban tartva a székelyeket a bor lényegét illetően.

Nézzük meg a tengert is! I. - egészen Bukarestig

A tenger számomra mindig különleges élmény. A hajókon és sok közhelyen kívül nem tudom megmondani, mi ez, de a tenger mellett úgy dobban meg a szívem ahogy sehol másutt. Ha Moldva kötelező program, akkor a tenger kihagyhatatlan. 

Moldva - betoldva

Eljutni Moldvába, már nagyon régóta érő program. Még mielőtt Erdélybe jöttem volna, megkaptam a valaha volt partnerprojektek listáját, köztük Duma András klézsei csángó szervezetének adatait. Az akkor még új, mostanra határozottan rongyosra kopott, háromnyelvű Erdély térképemen Klézse nem is szerepelt, így fogalmam sem volt merre van. Persze, hogy nem szerepelt, hiszen a moldvai csángók falvai messze túl az 1000 éves határon fekszenek, a mai Bákó megyében. Nem éreztem volna teljesnek az ittlétet ha nem nézem meg az összes korábbi projektet, akármit is sikerült összeszervezni a Hargita két oldalán.

Tábor 2.1

Ahogy véget ért az egy hónap keresztúri táboroztatás, és elutaztak a szüleim, végre a tusnádfürdői táborra tudok összpontosítani. Kell is, mert félidőtől egy létszámban meggyengült csapatom maradt.

Önkéntesáradat II. - ...és mennek

Sok szép és klassz dolog van ebben az időszakban és ide kell sorolnom a szüleim látogatását is. Az érkezési napot „kiveszem” a kedvükért kvázi szabadságnak. A Corona expresszel jönnek, hálókocsiban és nagyon jó viszontlátni őket a csíki pályaudvaron. Ha kicsit kívülállóként is, valójában otthon vagyok ebben a városban. Mégis ha ők vannak Nálam vendégségben sokkal inkább otthonnak érzem bárhol is lakom.

Önkéntesáradat I. - Jönnek és jönnek

Péterék a legjobb pillanatban jöttek. Már viszonylag rendezetten futott a keresztúri tábor és még épp nem indult el a csíki. Ugyanakkor a legjobb pillanatban mentek. Elutazásuk másnapján a második tábor rajtja is elérkezett. Hétfőn a gyerekeket leköltöztetik Tusnádfürdőre, én pedig összeszedem a már megérkezett önkénteseket, hogy kitaláljuk miről is fog a tábor szólni. 

Vendégek

Nincs hét esemény nélkül és ez így van jól. Péter és Noémi jön vendégségbe pénteken és maradnak négy napot. Az elmúlt hónapokban kétszer látogattam meg őket Temesváron és most hogy vége a színházi szezonnak visszakapom a vizitet.

 

Hogy szervezzünk nyári tábort? II. - Vonattal, stoppal, busszal

Csíkba hazafelé kipróbálom a romániai magánvonatot. A Keresztúr-Udvarhely vonal nincs benne a hivatalos CFR menetrendben. Itt a Regiotrans dieselei járnak mérsékelt gyakorisággal egészen Segesvárig. Vannak aztán olyan vonalak is, ahol az állami és a magánvonat is jár. Ha az ember nem odavalósi akkor nemigen szerez tudomást ezekről a járatokról, csak nem érti miért marad ki olyan sok idő egy-egy vonat között. A román vasút egyébként már magában egy élmény. Valószínűleg így van más a mi magyar állami vasutunkkal is. Olyan rejtélyek kapcsolódnak a vonathoz, amit sosem fogok megérteni. 

Hogy szervezzünk nyári tábort? I. - Székelykeresztúr

Darabokra törve érkeztem az Orangeways busszal Marosvásárhelyre. A buszos utazást sosem szokom meg. Nem vagyok egy lényegesen átlag feletti magasságú ember, de az ülések mintha törpéknek készülnének. A weboldalon ígért wifi hiányát, a valóságban fel sem veszi az ember és a melegital automata folyamatos hibája is inkább vicces, mert minden utazásnál bejelentik. Azt a plusz 5 centit a lábnál és az ülés magasságánál viszont hihetetlen módon tudnám értékelni. De ez csak nyavalygás. A lényeg, hogy megint Erdélyben vagyok és nagyon rövidesen kiderül, mennyire sikerült összeszerveznem a sok apró részletet.

Elkezdődött a szünidő

Június vége van. Az iskolaév bezárása új feladat elé állítja az önkénteseket és az éppen talajt-fogott koordinátort. A nap tizenkét órájában kell értelmes és hasznos programot csinálni a gyerekeknek az otthonokban. Az önkéntesek felváltva alkalmazzák a két tipikus közelítést: „Nagy-durranás” programot szerveznek, vagy a mindennapos időt próbálják kitölteni előremutató módon. Hátha tanulnak valamit a gyerekek hozzáállásról, a világról és a saját helyükről benne.

Nedves Búcsú

Elérkezett az év és a környék legnagyobb eseménye a Somlyói Búcsú, amire tömegek özönlik el Csíkszeredát. A szálláskeresés idején Imre bácsival is úgy tudtam csak megállapodni, hogy erre a három napra feladom a szobám és legfeljebb alszom a társalgó kanapéján. Azt terveztem akkor, hogy majd munka-utazást szervezek ebben az időben. De miért is mennék el pont a búcsú idején Csíkból? 

Elsőáldozás és disznóáldozás Erdőalján

Eljött az időszak amikor már nem tudom minden percemet a munkára szánni és nagy ritkán, alaposan előreszervezett programokat csinálni. Egyik eseményből zuhanok a másikba. Temesvárt követően autóban éjszakáztam Segesváron, amit úgy látszik kezdek megszokni, mert valóban tudtam aludni. Aztán a hétvégén megjártam újra Marosvásárhelyt, a Gyilkos tavat és a Békás szorost. Újonnan szerzett ismeretségeimnek köszönhetően pedig következő hétvégén első áldozásra vagyok hivatalos. 

 

TeSzT bejegyzés

Sűrűvé vált a program. Bálint elment hétfőn és én kedden újra Temesvárra voltam hivatalos. Temesváron is önkéntes programot akarunk indítani és ez egy jó időpont, mert éppen zajlik a színházi fesztivál. A konstrukció a szokásos. Autóval Segesvárig, onnan pedig vonat Aradra és átszállás Temesvár felé. Két és fél hónappal korábban a télből mentem a tavaszba. Most a csíki nyárból megyek a Temesváriba. Ez nagyjából ugyanaz a különbség. 

 

Bálint a Hargitán

Május van. Eltelt 3 hónap az ittlétemből. Eljött a nyár. Hozzá sem kell tennem, hogy ez csak amolyan csíki nyár, de mégis süt a nap és alkalmanként egész meleg is tud lenni. Barátokat szereztem, megismertem a vidéket, kialakult a heti és napirend. A bulinap kedd. A szomszéd srácokkal ilyenkor megyek Ami-ba. Az önkéntesek hétvégén mennek és jönnek. Mindig van kiről gondoskodni, valakinek a problémáját megoldani. Kedvencem volt éjjel egykor letenni a priznices borogatást és gyomormérgezéssel nekivágni a Marosvásárhelyi reptérnek, hogy az elutazó önkénteslányok elérjék a fél négyes gépet. Végülis ha hárman alszanak az autóban, senkinek nem tűnik fel, ha megállok az út szélén, amikor muszáj. Szerencsére a nyárral megérkeznek a vendégek is. Az első látogatóm otthonról Bálint barátom.

Couchsurferek

Csík remek hely. Főleg kiváló az időjárása. Ugyanakkor az ember nem ismerheti meg Székelyföldet a meleg kollégiumi szobában, az olajradiátor mellett ücsörögve. Project-partnerek után kell nézni, kapcsolatokat gyűjteni és világot látni. Felkerekedtem tehát több alkalommal is, hogy elnézzek a csíki medencéből Nyugatra, Keletre, Északra és Délre. Ilyenkor kerülnek fókuszba a couchsurferek, akik szállást és társaságot tudnak nyújtani idegenben. 

Sámson

Nem gondoltam, hogy erről írok legközelebb a blogra. Az élet azonban otthonról is szállítja a meglepetéseket, ha nem is váratlan, de konkrét tervdátummal mégsem felruházott eseményeket. Nem vagyok megdöbbenve, nem állok értetlenül azelőtt, hogy Sámson meghalt. 16 betöltött év egy kutya esetében több mint szép kor. Sokmindenhez elég.

Időjárásról

Zuhog a hó és Nekem mindjárt indulnom kell, megy a vonatom Brassóba. Április 15. van, de az elmúlt napok mindegyike ilyen hideg, havas volt. Őrült hely ez a Csík. Mondják is gyakran a környékbeliek, hogy a Csíki medence egy istenverte hely. 

Gyerekekről

Begyűjtöttem Fay-t, az első repülős önkéntesemet Vásárhelyről. A program előbb székely reggeli volt: puliszkát ettünk túróval és tejföllel, hozzá kakaós kávét, ahogy vasárnap illik.

 

Lakáshelyzet II.

Szentegyháza

Visszatértem Szentegyházára. Hamar beláttam, hogy pazarló dolog lenne napi 50 km-t utazni ide. Pedig a hely magában megért valamelyes áldozatot. Szép amikor az ember egy kis faházból indul reggel útnak, kitárja a székelykaput és kikanyarodik a patak melletti földútra. Ilyen volt itt.

Lakáshelyzet I.

Székelyudvarhelyen ülök a Kőkereszt téren. Túl vagyok az erdélyi hónapok első őrült 2 hetén. Van ebben a világban minden. Nem is érdemes jónak vagy rossznak minősíteni. Olyan, amilyen és bizony a könnyebb körülmények közül érkezőnek még a véleményalkotás szabadságával is óvatosan kell élnie, mert elveszti a túlélés legfőbb zálogát, a beletörődés áldott képességét.

Az indulás

A Temesvár-Segesvár vonaton utazom Székelyföld felé. Az éjszakai messzeségben tarlók lángolnak. Mondhatom, hogy „hazamegyek”, mert öt hónapig Csíkban lakom, dolgozom és tanulok. Egyik sem vehető szó szerint. A munkám önkéntes, a szállásom ideiglenes, a tanulásom sem iskolarendszerű. És ettől olyan igazi az egész. A „haza” jelentése, pedig még bizonytalanabb, aminek pontos felderítése a most következő év egyik feladata.