Vendégek

Nincs hét esemény nélkül és ez így van jól. Péter és Noémi jön vendégségbe pénteken és maradnak négy napot. Az elmúlt hónapokban kétszer látogattam meg őket Temesváron és most hogy vége a színházi szezonnak visszakapom a vizitet.

 

Az Orangeways csúnyán bekésik, de ebben már úgyis rutinom van. Kedden két fordító önkéntesre Líviára és Marcellre vártam Udvarhelyen órákat, én is próbáltam a járatot, így csak akkor indulok el, amikor már telefonon egyeztettem Péterrel, merre járnak. Milyen praktikus, hogy Neki is román mobilja van! Ahogy lekászálódnak a buszról látom, hogy nem fogom nagyon feszített programmal megkínozni őket. A „hogyan utaztatok” történetek hányós kislányról szólnak a szomszéd ülésen. A rend kedvéért megkérdezem a melegital-automatát, de úgy tűnik, hogy az elmúlt egy hónap alatt sem sikerült megjavítani.

Noémi nemrég volt Csíkban színházi vendégjátékon, de Péter még nem járt itt, úgyhogy röviden körbemutatom és aztán elviszem őket a saját szállásomra, a koleszba, mert ott kerítettem szállást és úgy döntünk, hogy ebédelni fogunk. Ebbe a projektbe bekapcsoljuk Istvánt is és a Kauflandban szerezzük be a zöldséget a lecsóhoz. (Nem tudom igazán megszokni a román zöldségeseket a piacon.) 

Tulajdonképpen nem is lecsót akarunk, hanem puliszkát, azaz „lerakott málét” eszünk és ezt dobjuk fel egy „zöldség raguval”. A puliszka felelőse István, a zöldséges dolgot pedig Péterre bízzuk. István puliszkában nagyon jó, most is brillírozik. Miután az elmúlt időszakban legalább háromszor előfordult, hogy kitalálta: ő most puliszkát akar enni és kifejezetten emiatt a Decean-ba mentünk ebédelni, aztán mégis mást rendelt, puliszka témára már csak akkor vagyok vevő, ha ő megfőzi. Elméletben tudom hogy kell csinálni, de hiába rakom bele ugyanazt a juhturót, stb-t az enyém nem lesz igazán jó. Istváné pedig szépen megolvad, nyúlik, húzódik, jóízű, igazi székely puliszka. Péter zöldséges raguját próbáltuk a legkevésbé lecsószerűre fogalmazni, így a gerincét cukkini alkotja. A padlizsán rejtélyes módon tízszer annyiba kerül Csíkban mint a cukkini. Tökéletes ebéd, megfőzettem a lakótársat és a vendéget, kis pihenés után ideje valamit Nekem is felvállalni így elfuvarozok mindenkit a Gyimesbe. 

 

Ez egy tökéletes félnapos program, ami Bálint látogatásakor is bevált. Pont arra való, hogy az érkezés utáni délutánt élménygazdagon kitöltsük. A Naskalatnál megállunk és kettőt rendelünk a hágón készülő kürtőskalácsból. Sosem ettem Magyarországon olyan jó kürtőskalácsot mint amit itt készítenek Székelyföldön. Igaz, ennek is az a titka, hogy muszáj frissen megenni, különben ízetlen gumivá alakul át. Itt viszont még akkor választjuk ki, amikor pirul a parázs felett és aztán megforgattatjuk dióban. Így igazán tökéletes. Rövid ereszkedés után beiktatjuk a programba a bagolyvár megmászását. Noémi megmutatja mit tud egy színésznő, ha egyszer fotózásra kerül a sor. Cuppant és kacsint, homorít és főleg domborít. Érdekes lesz visszanézni a másfél hónappal ezelőtti bagolyvári képeket. Bálint is fotogén, nem mondom, de olyanokat biztos nem csináltam róla mint most Noémiről.

 

Aztán megcsináljuk a további Gyimes programot: Gyimesbükk, 1000 éves határ, ahogy azt illik. A Tatroson gyerekek úsztatnak le autógumi-tutajon. Középlokon micset eszünk. Éjszaka pedig Békás szoros – Gyilkostó túráról álmodunk. Másnap megvalósítjuk, bár ez utóbbiban nincs sok köszönet. Alig tudunk bemenekülni a tónál a micsező lacikonyhára, ahol István bátyja: Laci süti a micset. Ellátogatunk még Szentkirályra, ahol akármilyen eső van, vagy rossz idő, mindig nagy a hangulat. Ez az első otthon, ahol bemutatom Péteréket. Megismerkednek a Kata nevű Cathrine-nel, aki alig van itt egy hete de már rosszul esik neki az elutazásra gondolni. Azért kár volt az esős napért. 

 

A másnap nagy kaland. Kirándulást ígértünk a szentsimoni gyerekeknek. Sajnos nem a környéket jól ismerő Márta, vagy a főnevelő, Imre bácsi van szolgálatban, úgyhogy körülbelüli útmutatás alapján indulunk el forrást keresni a határban. Nem tudjuk mennyit kell menni, nem tudjuk igazából azt se, hová megyünk. Szerencsére sokan vagyunk, majdnem minden gyerekre jut valaki. Jön Noémi, Péter, István természetesen és ott van Dan és Imogen, akiknek ez az utolsó napjuk a csíki tábor indulása előtt, önállóan. Másnap jönnek már a többiek és együtt megmutathatják, mit tud az angol ha táborszervezésről van szó. Tűző napban gyalogolunk a bizonytalan távol felé. A gyerekek elszánása lassanként gyengül. Végül ha nem is a keresett forrást, de egy másikat találunk és elérkezik az alkalom, hogy megtudják az angolok is, mi fán terem a szalonnasütés. Végül nem ez bizonyol az igazán nagy attrakciónak. Gyerekek vannak velünk ugyanis és egy patak mellé táboroztunk. A kettőt nem nehéz összekapcsolni és máris nyilvánvalóvá válik, hogy itt csakis gátépítésről lehet szó. Percek alatt emelkedik a gát és gyűlik mögé egy kis duzzasztott tó, ami már ideális terep vizicsatához. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, elárulom, hogy hazainduláskor vízből, sárból szedjük össze a srácokat. Imogent nemkevésbé, aki elit angol egyetemista lányként bebizonyította, hogy nem véletlenül vált az angol haditengerészet vízi nagyhatalommá. 

Péterék utazásának egyik célja, hogy cikk szülessen a csíki gyermekotthonokról az Erdélyi Riportba, úgyhogy a nap legfontosabb feladata az élményanyag biztosítása volt. Ezt kíválóan teljesítettük. Figyelmeztetem Pétert, hogy aztán én legyek a cikk hőse, amit illetően megerősít. Ő sem képzelte másképp. Sajnos holnap már utaznak, így a délután kötelező programja a Somlyó. Iszunk borvizet, belepancsolunk a Barátok feredőjébe, megmásszuk a kálváriát, ölelkezős képet csinálok róluk a szabadtéri oltáron. Nem állítom, hogy úgy néznek ki mint egy Szentcsalád. Péterből a szakállán kívül nem sok minden emlékeztet a názáreti asztalosra és Noémi sem az a típus, akire bármelyik rendező egyből ráosztaná Szűz Máriát. Mégis van egy ok, amiért jól mutatnak egy keresztény oltáron. Nagy szeretet van közöttük és béke. 

Péterrel még begyűjtünk este két új önkénteslányt. Jamie-t és Charlie-t akik egy nap szentkirályi bemelegítés után Dan-nel és Imogen-nel indítják a csíki nyári tábort. A vonatuk könnyed 5 órás késés után érkezik Bukarestből. Semmiség. Legalább nem Marosvásárhelyen kell várnom terven felüli órákat, mint a repülővel-késő önkéntesekre, hanem csak időnként kinézegetünk barátommal a pályaudvarra. Még szerencsére időben megérkeznek hozzá, hogy be tudjuk mutatni őket Szentkirályon. 

A gyerekek boldogan azonosítják Jamie-t egy majommal, valamilyen tévésorozatból, amit én sosem láttam. Kata pedig holnap fog tudni fordítani a két angol önkéntes és a magyar gyerekek között és megosztani tapasztalatokat. Legalább neki is könnyebb lesz a holnapi nap mert különben a gyerekek teljesen kikészítenék. Az új pletyka ugyanis amit hihetetlen izgatottan mesél egyik gyerek a másik után, alig bírva visszafojtani a hangját, hogy ne kiabálva újságolja, az hogy „Kata bePASizoTT!!!”. Úgy tűnik, hogy Kata valóban összejött egy sráccal: Levivel a faluból és amikor sétálni mentek a mezőre a gyerekek utánuk lopakodtak (persze Katáék tudták) és meglesték őket, hogy kézen fogva sétálnak és még csókolóznak is. TE JÓ ÉG!! Ez tehát a nap híre.

Vasárnap már csak egy rövid délelőtt marad, hogy elbúcsúztassam Péteréket. Fagyizunk még a Nagyi cukrászdában, kikacagjuk Istvánt aki egy egész csapat újkeresztényt megimádkoztat magáért. Aztán buszra szállnak és én megint magamra maradok Csíkban a munkámmal és a helyi ismerősökkel, de nem sokáig. Kicsit több mint egy hét múlva a szüleim jönnek, ami nem lesz egy kis projekt.