Önkéntesáradat I. - Jönnek és jönnek

Péterék a legjobb pillanatban jöttek. Már viszonylag rendezetten futott a keresztúri tábor és még épp nem indult el a csíki. Ugyanakkor a legjobb pillanatban mentek. Elutazásuk másnapján a második tábor rajtja is elérkezett. Hétfőn a gyerekeket leköltöztetik Tusnádfürdőre, én pedig összeszedem a már megérkezett önkénteseket, hogy kitaláljuk miről is fog a tábor szólni. 

Már egy héttel korábban Dan-t és Imogent elvittem egy napra, hogy megismerkedjenek a keresztúri önkéntesekkel és ötleteket merítsenek. Most pedig csatlakozott hozzájuk Charlie és Jamie. Másfél hétig Ildikó fog Nekik fordítani és begyűjtöttük szintén Keresztúrról Alex-et, az egyik legkülönlegesebb figurát, akivel Székelyföldön összehozott a sors. Alex masszőr és mindenféle keleti tudományokkal is foglalkozik. Már amikor először telefonon beszéltem vele jelezte, hogy ő aztán már a hangom alapján kiismert és minden bajomra tudja a megoldást. Alex mindenesetre jó fej és azt gondolom hogy hozzá fog tenni a táborhoz. Fenti tehát az induló csapat. Aztán még nagyon sokan fognak csatlakozni, illetve váltani a többieket. A gyerekek táborbaköltözésével egyszerre az önkéntesek is beköltöznek a szentsimoni gyerekotthonba. Ez az én invencióm. Arra gondoltam, hogy miért fizetnénk külön szállást, ha üres gyerekotthonban is lakhatnak az önkéntesek.

Rögtön második nap kiderül, hogy hiába jó az ötlet, ha a gyakorlati megvalósítással gondok vannak. Az első estén szolid ünnepléssel alapozzuk meg a jóhangulatú táborkezdést, ami után kicsit ittasan, mégis lelkiismeretesen rendet rakunk és úgy hagyom ott az otthont, hogy meggyőződésem: nem lehet komolyabb kifogás az állapotok ellen. Másnap reggel Imre bácsi a szentsimoni főnevelő mégis úgy hív fel, hogy azt kell gondoljam valami szörnyűség történt az éjszaka. Meglátogatom a házat és attól eltekintve, hogy az önkéntes lányok szobájában mintha ruhabomba robbant volna, a srácoknál pedig egyértelmű, hogy a hátizsák körbehányta a tartalmával a szobát valójában semmi elképzelhetetlenül szörnyűt nem látok. Negyed óra alatt rendberakom a házat és -mint később kiderül hiába- figyelmezetetem az önkénteseket, hogy akárhogyis, de egy gyerekotthonban laknak, amit rendben kell tartani.

 

A tábor nem indult rosszul, de kicsit aggódom, hogy semmilyen nagy ötlet nem született és aztán ahogy a napok múlnak és még mindig frizbizéssel és focival telik az idő, illetve még Bálint által Budapestről küldött kosárszett a fő program. Kicsit hogy tehermentesítsük az önkénteseket és irányt mutassunk nekik, Istvánnal olimpiát szervezünk kötélhúzással (szerencsére másra még nem kellett az autó vontatókötelét használnom), tojáshordó versenyfutással (a biztonság kedvéért főtt tojással) és krumplis-zsákban futással, egyebekkel.

Az angolokat nem ihleti meg a dolog. Próbálok leülni velük minden este tábor után megbeszélni, hogy mi legyen a másnap témája, programjai, de nem vevők rá. Improvizálni akarnak, aminek aztán mindig frizbi és foci a vége. Komolyan kezdek aggódni, hogy mi lesz a táborral. Aztán ahogy eltelik az első hét megjön a vérfrissítés. 

 

A nyár talán legpörgősebb szakasza zajlik. Mostantól 9 önkéntessel fut a csíki tábor, a keresztúri egy hónapos tábor és otthonfelújítás az utolsó hetébe lép. A keresztúriaknak egész hétvégés programot kell szervezzek, meglátogatják a Békás szorost, Gyilkos tavat, Brassót, Csíkszeredát. Közben folyamatosan könyörgök az angol központnak pénzért, hogy be tudjuk fejezni a felújítást. Hétvégén pedig tetőzik a jövés-menés. Sajnos elmegy Lívia és Marcell, akik jóval többet tettek mint fordítottak és két hétig óriási segítséget jelentettek Nekem, lényegében tehermentesítettek Keresztúron. Elmegy Imogen, aki csoda jó fej volt és mint később kiderül kontroll alatt tartotta a többieket. Érkeznek viszont új önkéntesek és új fordító is. Ahogy lerakom Imogent érkezik Jess és Claire (anya és lánya) nem teljesen problémamentesen. Miután a reptéren hiába várom őket kiderül, hogy Kolozsvárra keveredtek és onnan hozzák őket taxival. Ez a legkevesebb. 

Kávéra beugrunk Ernőhöz Sófalván és megnézzük a babát. No ennél nagyobbak lesznek a táborban. A másnapi Vásárhelytől eltekintek, inkább megkérem Ernőt, hogy hozza el Giorgiat és Milliet. Azonban zsinórban a harmadik nap, a hétfő is vándorlást hoz. Ha kivételesen nem késett volna az Orangeways, akkor Pestről érkező evezős-társamat Julit én tudtam volna elvinni a Keresztúri táborba, de erre egy percig sem számítottam, így Csíkból Udvarhelyre átérve ledobtam Istvánt, aki elviszi vonattal Julit Keresztúrra, amíg én összeszedek két másik önkéntest Marosvásárhelyről: Craig-et és Carolt. Craig az egyik legérdekesebb önkéntesem az egész időszak alatt és Carol sem egy egyszerű tészta. Mindenesetre ahogy meglátom őket a reptéren komoly kételyem támad azzal kapcsolatban, hogy fogom őket eljuttatni Csíkba. Craig 4 hatalmas bőrönddel érkezett és további táskákkal, Carol pedig csak egyszerűen kihasználta a feladandó csomagméretet. Nekem viszont egy 20 éves VW Golfom van, ami nem teljes háztartással emigráló angolokra van méretezve. Magam sem hiszem el, amikor körbenézek a parkolóban és semmi kimaradt holmit nem találok a betonon. A Golf úgy ül mintha vásározni mennénk, de amint begyömöszölöm a két ángliust már indulunk is. 

Keresztúrra megyünk, hogy eligazítsam Julit és hogy ezek a népek is kapjanak egy első sokkot, ha már gyerektáboroztatásra jelentkeztek.

Közben már telefonon megtudtam, hogy az Orangeways valami hihetetlen módon bekésett és így még Marosvásárhelyt beiktatva is hamarabb érek Keresztúrra, mint Juli és István. Julit jó viszontlátni. Nála mindig van vicc és házisüti raktáron. A keresztúri tábor utolsó hetében fog fordítani az angoloknak. Sajnos erre a hétre nem sikerült két fordítót kerítenem ide.

Estefelé továbbindulunk Csíkba és valami úton-módon még Istvánt is sikerül valahogy betuszkolni az autóba. Hiába. Tudtak autót gyártani ezek a németek. Az 1300cm3-s Golf, 4 felnőttel, és egy komplett háztartással zokszó nélkül mássza meg a Hargitát. 

 

A szentsimoni gyerekotthon tökéletesen túl van töltve. Eredetileg 8 gyerek lakik itt, amivel szemben én most tizenegy felnőtt önkéntest és fordítót lakatok benne.

Sajnos az a helyzet, hogy a létszám nem járul hozzá a program-gazdagsághoz. Alapállásom, hogy én rendelkezésre bocsátom az eszközöket és megszervezek minden segítséget, de a tábor programját az önkéntesek feladata kitalálni, ezért jöttek. Később belátom, hogy ez hiba és nem bízhatom rájuk, de addig még sok minden történik. Sajnos.

Akárhogyis, elindul a hét. Ha nem csináltuk volna meg a csíki tábort nem is tudom hova tennék ennyi önkéntest. Képtelenség volna elhelyezni őket. Így legalább ők is egy csapatban vannak és alkothatnak. Sajnos ahogy Imogen elment a hangsúly a dolgozunk és este kicsit (olykor nagyot) bulizunk párosításról egyre inkább a buli felé tolódik. Igaz a reggel korán indul mert a 7:30-as vonat az utolsó Tusnád felé. Aztán mire a gyerekek ébrednek már áll valamiféle programkezdemény és reggeli után mindig megy a zenés torna. Hol több, hol kevesebb sikerrel. Ebben mind próbálunk részt venni, ezzel is aktivizálva a gyerekeket. A torna Alex öröksége. Ő kezdte és csinálta lelkesen. Nem unalmas, hanem játékos, táncos.

 

Erre az időszakra esik a születésnapom. Soha ennyi ajándékot még nem kaptam. Egy egész tábor és még további gyerekotthonok rajzolnak Nekem, készítenek valamit. István a nagynénjével csináltat csokitortát. A szentkirályi gyerekek a délutáni kekszükből tesznek félre és abból kapok kis tortát. Nagyon megható az egész. Árva, elhagyott gyerekek azt adják az embernek amire nekik is szükségük van. Figyelmet, törődést. Szeretném hinni, hogy ez kicsit viszonzás azért amit én is igyekszem értük tenni, de persze tudom, hogy a gyerekek nem így működnek és nem is baj, nem ez a lényeg. Az biztos hogy ez egy különleges születésnap, kicsit újjászületésnap is. Este újra bulival ünnepelünk a szentsimoni házban. Még tortacsata is van, de azzal hamar leállunk, mert kár a tortáért és kár a munkáért, amivel aztán rendet kell rakni. Imre bácsi továbbra sem békélt meg az angolokkal.