Lakáshelyzet I.

Székelyudvarhelyen ülök a Kőkereszt téren. Túl vagyok az erdélyi hónapok első őrült 2 hetén. Van ebben a világban minden. Nem is érdemes jónak vagy rossznak minősíteni. Olyan, amilyen és bizony a könnyebb körülmények közül érkezőnek még a véleményalkotás szabadságával is óvatosan kell élnie, mert elveszti a túlélés legfőbb zálogát, a beletörődés áldott képességét.

Ennek jegyében próbálok a csavaros-eszű öreg székelyekhez húzni és egy tétova külső mosolyig fajuló szomorú belső nevetéssel letudni a feszültséget, ami azért Engem mint a székely mindennapok vendég résztvevőjét annyira nem terhel meg.

De hol is laktam eddig:

A Központban:

Itteni pályafutásom első pár napját egy igazi béke(tábor)-beli román panelben töltöttem. Remek volt. Lift is volt. Hátizsákkal már kihívás volt tolatva bepréselődni, azt hiszem nem több mint egy személyre méretezték. Elkényeztetett anyaországiként azt sem sikerült megszoknom 3 nap alatt, hogy ha az ember nem fékezi le a liftajtót időben, akkor az döngve csapódik, rezonáns testként rezgetve meg az egész lépcsőházat. Az épület egyébként Csíkszereda központjában elegáns környezetben feküdt. Bereczki Péter úgy minősítette, mint „a legjobb” és ezt azóta halmozódó tapasztalataim alapján meg tudom erősíteni. Jövés, menéskor minden alkalommal vidám élmény volt végignézni a szivárvány színeiben pompázó postaládák szervezett sorain. Egyszerre található meg benne a falanszterszerű rendezettség és az üdítő egyediség. Kedves és hangulatos szokás a melegvíz közös esti előcsalogatása. A kazánházig kanyargó csőrendszerben lévő, éjszaka és napközben kihűlt több száz liter vizet igyekszik mindenki a szomszédokkal együtt kiengedni, hogy együtt fizessék a melegnek számlázott hideget. Valójában szerettem ott. Eddig a pillanatig a legkényelmesebb szállásom ez volt Romániában.

Péterék szerelmi fészke:

A következő 2 éjszakára beköltöztem az állandó szállásnak kiszemelt szentegyházi faházba. Hogy végül nem úgy alakult ez a dolog, az nem annyira a szállás hibája volt, hanem inkább a kiszemelésé. A hangulatos környezeten túl fölösleges volt napi kétszer 25 km-t közlekedni Csikszereda és Szentegyháza között. Ezzel és Szentegyháza egyéb előnyeivel, hátrányaival ekkor még nem foglalkoztam, hiszen máris vendégségbe voltam hivatalos Temesvárra Péter barátom születésnapjára. Az eredetileg tervezett 3 helyett végül 5 napot vendégeskedtem itt és ma is az egyik legjobb élményemként tartom számon ebből az eltelt egy hónapból. A lakásokról beszélve tehát meg kell említenem, hogy Péter és Noémi kvázi szerelmi fészke egy remekbeszabott román tömbház tetején van, kellemes temesvári környezetben. Itt már egyértelműen hangsúlyozza az egészségügyi szempontból is haladó, román tervező a testedzés fontosságát a megelőzés terén. Lift tehát nem kell. Én egyébként osztom az álláspontot. 4. 5. emeletre egyébként sem jutna eszembe liftezni, Péterre pedig ahogy néztem, rá is fér mostanában a mozgás. Ez a hely volt, aminek a bájához kifejezetten hozzátettek a romániában oly általánosan előforduló jellegzetes hibák. Egy fiatal házaspár első lakása esetében olyan természetesen szép emlék, hogy este hazatérve ki kell kopogni a fürdőköpenyben, pizsamában vacsorázó román bácsit földszinti konyhájából: csapja már fel a lépcsőházi biztosítékot, hogy az elektromos kapuzárat ki lehessen nyitni. Vagy amikor ugyanezt a biztosítékot keresi Péter a közvilágítás nélküli indiai utcákra vett zseblámpa-mobiljával a sötét lépcsőházban. Nem okvetlen említeném itt a csatornaszag miatt csukvatartott fürdőszobát, de végülis miért ne? A WC tartály, amit én először tudatlanul a zuhannyal töltöttem újra, pedig elég lett volna erősen megkopogtatni a megfelelő ponton. Nem a lakás hibája, nem is hiba, de ez a hely a poharak Taigetosza volt. Aki nem volt elég erős, vagy szerencsés az pusztulásra ítéltetett. 5 nap alatt szemmel láthatóan csökkent a pohárkészlet. Noémi háztartása mosogatásban és pohárpusztulásban biztos első lenne bármely otthonnal összehasonlítva. Mondhatni: minden "tiszta üvegszilánk" volt. Azért mi is kitettünk magunkért. Amikor pótolni akartuk Péterrel a törötteket, hatból kettőt már a kukába csomagoltunk ki. Valami súlyos, poharakat sújtó átok ülhetett ezen a házon.