Szafarin a nagy 7es II. - A kráter

A másnapi szafari-reggeli helyett reggeli-szafari volt a terv. A napfelkelte előtt és saját felkeltünk után a nagy 7-es nyakába vette a tájat, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy megtekintse, hogyan reggelizik a Serengeti.

Önkéntes (üzleti) Terv

Ha valakiben felmerül a gondolat, hogy önkéntes legyen, erre számos lehetősége adódik otthon, saját közössége javára. Hanem a tengerentúli önkéntesség ettől sokban különbözik és nem szükségszerűen táplálkozik azonos motivációból mint a normális életvitel keretében, szűkebb pátriánkban kifejtett közösségi munka. A miénknél komolyabb szociális érzékkel, némi gyarmatosítói lelkiismeretfurdalással és nem utolsósorban relatív magas diszkrecionális jövedelemmel rendelkező országok polgárai számára egy önkéntesküldő szervezet választása könnyű és anyagilag sem megterhelő út az „etikus utazáshoz”.

Mit tudnak a maszájok?

Ahogy vacsorámnál üldögélek és avokádós-fokhagymás-margarinos kenyérrel próbálom elnyomni az aperitifként elfogyasztott maszáj orvosság ízét annyit mindenképp meg kell hagyjak, hogy nagyon keserű löttyöt tudnak készíteni. Tegnapelőtt éjszaka pusztán egy óra alvás után arra ébredtem, hogy kár lenne egész éjszaka folytatni az élőhalottakkal vívott küzdelmet. Ez már jelzés volt. Kicsit később pedig, amikor újra ébredtem az éjszaka közepén, végképp egyértelművé vált két dolog is. Egy: Itt a küzdelem értelmetlen és csak a futás használ, de minél előbb. Kettő: Egyértelműen gyomormérgezést gyűjtöttem be.

Menni és Enni

Izgalmas hétvége ígérkezett 14-15-i napokra. A program két jelentős projektből állt össze. Szombaton végre szerettem volna eljutni az arushai vízeséshez, ami egyszer már nem sikerült közvetlenül ideérkezésem után. Vasárnap pedig magyar konyhát ígértem Mama Aichinak, hogy az elköltözésem miatti keserű szájíz helyet inkább egy kis csípőset hagyjak hátra.

Így közlekedünk, így dekorálunk

Ahogy sétáltam haza, azon gondolkodtam, hogy miről is kellene a blogra írni legközelebb. Aztán néztem magam körül a nyüzsgést, a kukoricasütő mamákat, a kézikocsit húzó sisyphosok erőlködését, akik mind olyanok, mintha egy feketealakos görög vázáról léptek volna le, a motoros galeriket és az útszéli porban ralizó daladalákat. Arra gondoltam, hogy az arushai mindennapokról és arról amit én látok belőle, még alig írtam valamit.