Nézzük meg a tengert is! II. - Hippipart

Bukarest után nincs messze Constanta. A városhatárt jelző partravetett naszádoknál már rég szőlőföldek közt visz az utunk. Úgy látszik van szőleje van bora Romániának is, csak Csíkba nem jut el semmi értékelhető eredmény, szomorú tudatlanságban tartva a székelyeket a bor lényegét illetően.

A nagy, román, egyszersmind nagy-Román kikötő Constanta mindig izgatta a fantáziámat. A Fekete tenger legnagyobb kikötője. Réka viccesen azt mondja: Ezt is biztosan lopták valakitől. És ahogy beleolvasunk az utikönybe: Tényleg. Az Oszmán birodalom uralta a románok előtt vagy 400 évig. Nincs időnk megállni, sietünk fürdeni Vama Vechere. Jövünk majd még később. Közben már gondolatban készítem a „Viva Constanta” c. filmet, amit annak idején még Lászlótól és Krisztitől másoltam a román filmcsomag részeként. Ez egy kis road-movie, amiben egy nagyváradi Elvis Pressley imitátor lestoppol a Fekete tengerig, hogy ott Elvis után szabadon előadja a Viva...Constanta számot. 

Constantából könnyebben kitalálunk, mint pár órával korábban Bukarestből, hiszen ez utóbbinak útépítések következtében hiányzó táblák miatt legalább ötször futottunk neki. Dél felé haladva olyan ismerősen hangzó helyek mellett jövünk el, mint Eforie, Costinesti, aztán olyan ismeretlenek és több mint furák mellett mint Augusztus 23. és Május 2. El tudom képzelni a kavart, amikor valaki ilyesmit kényszerül születési helyként feltűntetni. Aztán a Neptun és a Vénusz üdülőfalvak mellett elhaladva nem mulasztjuk el felidézni a Bálinttól hallott dákóromán eredetmítoszt, amit nem merek ezen a helyen megosztani.

 

Végül a VamaVeche táblát követően tulajdonképpen azonnyomban célhoz értünk. A kemping a falu elején van. Pillanatok alatt leszerződünk, sátrat verünk. A kempinget egy segesvári tornatanár, Tibi vezeti a feleségével és praktikusan ott nyaraltatják kisfiukat, Nimródot. Nem rossz gyerekkori nyarak lehetnek ezek.

Nekünk sem okozott problémát a beilleszkedés a vamai mindennapokba. Vama Veche első pillantásra igazi tengerparti nyaralóhely, másodikra viszont nyilvánvalóan különbözik azoktól, amiket én vagy Réka eddig láttunk, nem beszélve Istvánról, aki először lát tengert.

A tengerpart homokján sátrak hada, ami helyenként csak a dagállyal érintett területet hagyja szabadon a „nem rezidens” strandolóknak. Ingyenes ám itt kempingezni. Mindössze az igénybe vett zuhanyzó-, illetve toalett-szolgáltatást kerül pénzbe. Vama több olyan dolgot is tud, amit máshol még nem figyeltem meg. Például a nudista strand nem egy parti kiszögellésen túl, szeparáltan kezdődik, hanem alig észrevehető tábla választja el a textiles strandtól. Ennek megfelelően senki nem helyez túl nagy hangsúlyt a félrevonulásra, hanem a part zömén keverednek a különböző technikák és azok átmenetei.

István ezeket a relative szabadabb – a székely felfogáshoz képest a relatívon túlmenően szabad - szokásokat csak úgy foglalja össze, hogy „a románok gusztustalanok”. Nem tudok vele egyetérteni...ismét. Így alkalmanként én is beállok a gusztustalanok közé. De a nudi csak egy dolog a sok vamai vidámság közül. Állítólag itt minden további nélkül beszerezhető a fű, arra specializálódott üzletekben. Réka és István kitartóan próbál ennek utánajárni, de úgy tűnik, hogy a legutóbbi időben eltűnt a helynek ez a kedves sajátossága.

Az atmoszféra – nem szükségszerűen ezzel összefüggésben – maradéktalan. Igazi hippi-tanyát sikerült kiválasztanunk a vakációra. Esténként a sátrak között hangulatos tábortüzeket gyújtanak szemétkupacokból, körülülik őket és szól a gitár, olvad a PET. A sárga hold szinte trópusi tengerpartokat idézve nyalja végig a vizet, a nádfedelű napernyők árnyékában. Amíg az este és az éjjel tíz méterenként más típusú zenétől hangos, a reggelt barnulni vágyó nemiszervek köszöntik, napszemüveges gazdáikkal. Jó reggelt Vama!

Ez életem első sziklamentes tengerpartja, amit igazi nagy, méteres hullámok árasztanak el és így nem gond, ha azok gyakran egészen a partig dobják az embert és a rákövetkezők még ott is megtaszítanak és beforgatnak a homokba. A partot valójában nem is homok borítja, hanem apróra tört, tompára kopott kagylók törmeléke. A strandolók zöme három méteres sávon belül pozicionálja magát és észak-dél irányban mozognak a legjobb hullámokat cserkészve.

 

A sikeres felkelés, reggeli majd a hullámvadászat után az ember olykor shaormával, gyakrabban saját-készítésű ebéddel jutalmazza magát. Nekem új volt, ezért megosztom, hogy a shaorma nálunk gyros néven fut, annyi különbséggel, hogy a töltelék nem pitába van gyömöszölve, hanem valamiféle lepénnyel van körbetekerve. Így a folyós szósz addig sem kíméli az embert amíg átázik a pitakenyér, hanem azonnal a bőségszaru formájúvá tekert lepény szükség-végén csorog az elégedett strandolóra. De mire a tenger ha nem arra, hogy az emberről hullámok mossák le a fokhagymás shaormavért?

Mivel azonban budget utazóként érkeztünk, nem utolsósorban a csíki Kaufland árukészletével feltankolva, természetes, hogy a kosztot igyekszünk saját erőből megvalósítani. A kemping nyárikonyhájában szervezett közös főzés és a többi főzőre való várakozás remek alkalom a szocializációra. Tibiékről már volt szó, de a vannak a kempingben marosvásárhelyi-, vagy németországi vendégmunkás magyarok. Nem csak a mi kempingünk beszél magyarul. A strand nagy Laci konyhája is magyar tulajdonossal büszkélkedhet.

Ezek mind romániai, vagy romániai-gyökerű magyarok, hiszen Vama Veche legalábbis – de érzésem szerint az egész román tengerpart – erősen a „hazai” idegenforgalomra épül. Így történt, hogy az egyébként egészen eredeti ötlet, csikkszedő mozgalmat is romániai határokkal valósították meg. A rendszer a következő: A strand homokján egy ponton műanyag gyephatárolóval megrajzolták Romániát és annak megyéit, kis táblákkal jelölve a fontosabb városokat. A misszió célja az embereket cigarettacsikkszedésre buzdítani és a különböző megyékből érkezők az általuk gyűjtött csikkeket a saját megyéjük földjébe szurkálhatják ezzel is erősítve a megye képviseletét. A mi Hargitánk közepén is ott virít az igazi „Csikkszereda”.

Hamar alkalmazkodunk tehát a tengerparti mindennapokhoz. A semmittevés és a főzés szüneteiben mindenki megpróbálja kiélni a helyben kiélhető hobbijait. Amíg én az elmúlt kilenc hónap hagyományait folytatva egyik Assimov regényt a másik után hagyom magam mögött, Réka merülni készül és végül tengeri csikót lát. István shaormázik és igyekszik a viszonylag mérsékelt vamai árak ellenére minden pénzét elkölteni. A vásárlási láz a strandon csencselt Iphone 4-el éri el csúcsát. A gyaníthatóan nem szerződéses, roma Iphone forgalmazó 400 lejért ajánlott alig használt Iphone-t. Különböző indokokkal próbáljuk őt Rékával eltanácsolni őt az üzlettől. Én azt mondom, hogy lopott telefont nem veszünk, mert az nem szép dolog. Réka más megközelítésből – kissé helyteleníthető előítéletességgel - azt mondja, hogy ilyen bőrtípusú utazó ügynökkel elvből nem seftelne.

Végül az üzlet megköttetik és persze mindkettőnknek igaza lesz. A nehezen nyíló zippzáras tokból finoman megmunkált csempedarab kerül elő. Nyilván a pénzváltás intermezzoja adta az alkalmat az észrevétlen cserére. A futószallagos Iphonnal szemben ez igazi hand-made termék. Helyre kis szuvenír Vama Vecheről. Ráadásul szerintem a 200 lejre lealkudott vételárat is megérte, hiszen már az általános iskolában is megmondták, hogy ami a fejedben van, azt nem vehetik el tőled. Barátunk most már ilyesmivel is büszkélkedhet. Ha pedig mégsem, akkor van mivel ütni a kobakját.

A tengerparti út csúcspontja augusztus 20. Istvánnak csinálunk ünnepséget, ha már szegénynek a szülinapja karácsonyra esik. Az enyémet alig egy hónappal korábban még önkéntesek tengerében ünnepeltem és igazán szépen sikerült. Román tengerpart, magyar ünnep és még egy István is van velünk, úgyhogy megadjuk a módját. Ünnepi koszt készül, amibe mindenki bedobja magát (én magam egy kreatív salátával), ráadás fagylalttorta és pezsgő és bor. Ez utóbbiak garantálják, hogy az este vidámra fog sikerülni.

Nem csalódunk. István az a kivételes székely akinek az itallal való küzdelem nem az erőssége. Korábban nem gondoltam volna, hogy valakit úgy kell feltámogatni és majdnem ölben hazacipelni két pohár bor vagy korsó sör után. De Csíkban voltak ilyen élményeim, úgyhogy Rékával szemben tudtam mire készüljek, ha rábeszéljük őt a borra.

Elég annyi, hogy vidámra sikerült az este. Egy pohár tökéletesen levette a lábáról és mivel mi többet is ittunk különösen tudtuk értékelni a vidám perceket.

A tengerparti napok fénypontja volt az otthontól távol ünnepelt augusztus 20. A másnap már Réka elutazásával és annak előkészületeivel telik. Befuvarozom Constantába és rögtönzünk egy városnézést is. Vonatkozó tábla tövében megkönnyebbülten nyugtázzuk, hogy bárhogy is tűnne, nem hagytuk még el az Európai Uniót. Ezen akár érdemes lenne tovább is merengeni, de nincs idő. Valójában végigrohanunk a városon. Szomorú, hogy az egész tengerparton - de még itt se - nem létezik vitorlás kultúra. A városnak azért van hangulata, ahogy az évszázados kikötővárosoknak a maguk kopottas patinájával szokott is lenni.

Nem jöttünk fix tervekkel, de Rékának haza kell mennie se Istvánnak, se Nekem nincs miért visszarohanni Csíkba. Így Rékát vonatra teszem és mi még ráhúzunk vagy három napot a tengerparti vakációra. A három nap eseménytelenségébe még belefér egy bulgáriai vacsora. Ha már itt vagyunk 2 km-re a határtól legalább a halukat kóstoljuk meg. Megtesszük. Aztán hazafelé, kereken Augusztus 23-án hajtunk át Augusztus 23-án, hogy két hét csíki búcsúzkodás után felkerekedjek hazafelé és utána tovább...tovább Afrikába.