Lakáshelyzet II.

Szentegyháza

Visszatértem Szentegyházára. Hamar beláttam, hogy pazarló dolog lenne napi 50 km-t utazni ide. Pedig a hely magában megért valamelyes áldozatot. Szép amikor az ember egy kis faházból indul reggel útnak, kitárja a székelykaput és kikanyarodik a patak melletti földútra. Ilyen volt itt.

Egy alapítvány vendégházában vettem ki a szobát. Esténként be kellett durrantani a vaskályhába, jól befűteni. Mikor elalvás előtt a 30 fokot közelítette a hőmérséklet, az ember még jól megrakta és aztán lefojtotta a tüzet, hogy sokáig legyen parázs, lassan égjen. Reggelre így is dideregve keltem, de sebaj, a hangulat óriási volt. Kint a hó és a jég, bent pedig a vígan lobogó tűz. Szentegyházán ugyanis március közepén még tél volt. Ez a Hargita és tudtommal Románia legmagasabban fekvő városa. Nem város persze, csak annak hívják, Különösen, ahol én laktam, annál falubb falu nemigen akad. Magasan van tehát, 1700 méter környékén és a Csíki medence hidege nem kíméli az ittenieket sem. Volt, hogy 2 gyufám maradt a skatulyában és abból kellett gazdálkodni, nem lehetett hibázni a tűzgyújtásnál. Ebben is sokat fejlődtem. A szentegyházi időszak végére már aggodalom nélkül sikerült elsőre begyújtani a kályhát. Mivel gyújtós papírom nem mindig volt, ezért előfordult, hogy néhány munkával kapcsolatos dokumentumnak kellett terepgyakorlat jegyében feladatkört váltania. Zuhany és internet a központi házban volt, de ezt nem mindig találtam nyitva. Ilyenkor a patakparton, az ablak alatt sikerült wifi-t találnom. Ez is olyan Erdély ám. Állni a sárban és közben a világhálón kalandozni. Minden nap összecsomagoltam hálózsákot, holmit, beraktam az autóba, hátha aznap találok megfelelő árfekvésű ajánlatot a városban, este pedig visszacuccoltam, kicsomagoltam. Összességében szerettem ott lenni. Ha közelebb lett volna, nem keresek mást. 

 "Első osztályú garzon az óceán mellett"

Így azonban keresnem kellett és pár érdekes ajánlattal találkoztam. Például először éreztem egyértelmű hátrányát annak, hogy nem vagyok sem diáklány, sem dolgozó nő. Valamiért őket látják előszeretettel a bérbeadott szobákban. Több kifejezetten így hirdetőről derült ki, hogy egyedülálló férfiak, ami mégiscsak szemtelenség és az erőfölénnyel való halmozott visszaélés. A kedvencem azonban az a hirdető volt, aki egy első osztályú garzont ajánlott az óceán mellett. Rögtön gondoltam, hogy ez biztosan nem az, ami Nekem elsőre beugrik, különösen, amikor megkérdezte tőlem, hogy tudom-e hol van az óceán. A Csíkszeredát nem ismerőknek mondom el, hogy az óceán majdnem az egyetlen, de mindenképpen a legismertebb éjjel-nappali üzlet a városban. Az ajánlat csábító bája tagadhatatlan, de végül nem vettem ki az óceán melletti luxusgarzont. 

A majdnem üres kollégium

Aki nem érti, hogy miért ilyen nehéz megfelelő szállást találni egy ilyen helyen annak akár igaza is lehet ebben. Én viszont igazi költségkímélő megoldást kerestem, mert terveim szerint erdélyi munkám pozitív szaldójából fogom finanszírozni az afrikai önkéntesség várható negatív egyenlégét, márpedig önkéntesként elég sovány keretem van itt is. Találtam én remek panziót remek áron, de az én helyzetem az 5 hónapos időszakkal annyiból speciális, hogy harminc nappal beszorozva az olcsó panzió sem olcsó, 5 hónapra viszonylag nehéz megfelelő lakás-bérletet találni és ennyi időre már szobabérletre sem szívesen veszik az embert. Mindenesetre a soron következő végső és legremekebb megoldást áttételesen a gazdasági válság sodorta elém. Már ez is igazolta, hogy minden ellentétes vélekedéssel szemben, Románia ezen perifériának tekintett zuga, igenis aktív résztvevője a globalizálódó világgazdaságnak (a Kaufmann hamisított mézéről nem is beszélve). A lakáshirdetések mellett kollégiumokkal is próbálkoztam és találtam egy olyan üresen állót, amelynek megszűnt a fenntartó iskolája. Egy kollégium iskola nélkül. Éreztem, hogy valami nagyon nekemvalót találtam. Hét srác lakott csak bent két szobában. A gondnok Imre bácsi négyágyas szobát ajánlott egymagamnak, fürdővel, hűtőszekrénnyel 200 lej havi bérletért, ami fele minden korábbi megoldásnak. Vannak kompromisszumok, de sebaj. Egy héten kétszer van csak melegvíz egy kedden és csütörtökön este 9 és 10 között. A fűtést olajradiátor biztosítja, ami ahhoz volt elég, hogy első éjszaka rögtön csúnyán megfázzak. A ház elektromos hálózata kicsit rozzant. Az elmúlt hetekben gyakran olvadtak ki a biztosítékok. Főleg a korábbi hetekben jelentett ez gondot, amikor teljes gőzzel mentek az olajradiátorok. Az első biztosítékcserélős alkalommal, amikor Imre bácsit telefonon informáltam a helyzetről, a szomszédból Gyuszi c. srác szemrebbenés nélkül bemondta neki, hogy ők egész nap nem járatták a radiátort, pedig előtte öt perccel náluk jártamban majdnem gőzfürdőt találtam. Mire Imre bácsi azt mondta, hogy amíg nem javítják meg a hálózatot, addig a csökkent kapacitáson majd én fűthetek, mert ők kemény csíki gyerekek és majd négyen melegítik egymást. Épp hogy hozzá nem tette, hogy puhány pesti vagyok. Hát így beégetett engem a Gyuszi. De legalább innentől valóban én fűtöttem.

Mostanra, a szemben lévő szobákból áthúzott konnektor-hosszabbítókkal már egész üzembiztos a működés.

Volt példa arra is, hogy az olajradiátor gyulladt ki. A tűzzel azonban Szentegyházán, az elektromossággal immár itt a kollégiumban szereztem hasznos gyakorlatot. Svájcibicskával pedig igenis lehet radiátort javítani. Internet van (általában) és természetesen szintén a folyóson keresztbefutó kábelek szolgáltatják. A luxus netovábbja pedig, hogy a mai nap megkaptam az első fizetésemet és ebből beruháztam egy üveg instant kávéba és tejporba, vettem egy bögrét, teát és egy vízforraló edényt. Bármikor meg tudom lepni magamat egy pohár kávéval, vagy teával. ;) A mai nap ünnep.