A Raszta, a Mama, a Fekete Mzungu és ...Én

Ha azt mondtam, hogy a kalandosan érdemes utazni, akkor most azt mondhatom, hogy elégedett lehetek. Persze csak az európai reflexek teszik, hogy az ember meglepődik, ha nem minden a tervek szerint megy. Az afrikai utazáson leginkább semmi sem úgy sikerül, ahogy az ember kitalálta. 

 

Útra kelek

Tudom, hogy kicsit furának tűnk a címbeli felvetés. Hiszen több mint egy éve utazom és különleges helyek egész sorát bejártam, ami akár egy életre elég élménnyel ellátott. Különösen ha arra gondolok, hogy merre jártak a tanzániai barátaim, ismerőseim, mennyit láttak ők a világból. Fent a Hegyen, Materuniban olyan Mamával is találkoztam, aki a 60'as évek óta nem járt Arushában, a falujától csupáncsak 80 kilométerre fekvő relatív nagyvárosban. Megint egy pont, ahol az ember megtanulja értékelni a saját szerencséjét. Nem okvetlenül azért, mert ez az élet biztosan jobb, mint a falujából nem mozduló Mamáé, hanem azért, mert megadatik a választás lehetősége. 

Így közlekedünk, így dekorálunk

Ahogy sétáltam haza, azon gondolkodtam, hogy miről is kellene a blogra írni legközelebb. Aztán néztem magam körül a nyüzsgést, a kukoricasütő mamákat, a kézikocsit húzó sisyphosok erőlködését, akik mind olyanok, mintha egy feketealakos görög vázáról léptek volna le, a motoros galeriket és az útszéli porban ralizó daladalákat. Arra gondoltam, hogy az arushai mindennapokról és arról amit én látok belőle, még alig írtam valamit.