A tenger számomra
mindig különleges élmény. A hajókon és sok közhelyen kívül
nem tudom megmondani, mi ez, de a tenger mellett
úgy dobban meg a szívem ahogy sehol másutt. Ha Moldva
kötelező program, akkor a tenger kihagyhatatlan.
A legutóbbi időkig
szóba sem kerülhetett, hogy legalább öt napot távol töltsek
Csíktól. De mostanra megfogytak az önkéntesek, és a maradék jó
része is hazautazik a tábor végével, amikorra a hazaérkezést
időzítettem. Van két nyugodt napom rá, hogy elbúcsúzzak tőlük,
majd a legutolsó két önkéntest, Pat-et és a Laurent, vagyis
„petéket” bemutassam a csíki otthonban ahol az utolsó erdélyi
hetüket fogják tölteni.
A nagy búcsú dátuma
augusztus 14. szerencsésen a Szentkirályi falunapra esik. A
gyerekek egész nap lázban égnek. Nem csoda, hiszen a főnevelőnéni
Piroska ad műsort Homonyik Sándor előtt színpadra libbenve. Meg
kell jegyezni, hogy énekesnőként nem Piroskanéni címen fut,
hanem Fortunaként.
Minden önkéntest
begyűjtöttem ekkorra Szentkirályra, így bőven van, aki a
gyerekek után fusson a tömegben. Óriási a hangulat: Craig
mindenkit meghív mindenre, kiszedjük a vattacukrot Jancsi hajából,
bátorítjuk Piroskát. Az önkéntesek pedig próbálják felejteni,
hogy most vannak együtt utoljára a srácokkal és elmúlt a nyár.
Idővel ahogy beindul a buli, többé-kevésbé talán sikerül is. A
hangulat határozottan alakul. Piroska koncertje alatt a gyerekek
elkezdenek felszivárogni a színpadra és tánckart alkotnak
mögötte. A varázslatos Fortunát, Zsombi lepiroskanénizi, ami
kicsit visszahozza szegényt a földre, de kétségkívül ő a
legnagyobb sztárja az estének. Az önkéntesek is együtt
énekelnek, tapsolnak, a közönségben ők csinálják a legjobb
partit.
Éjfél felé aztán
eljön a búcsú. A nap a természet és a társadalom tövényei
szerint véget ért. Úgy látszik ez rám nem vonatkozik. Bár a
dolognak sokkal prózaibb oka van. Attól, hogy Craiget hajnali
repülőgépinduláshoz Vásárhelyre transzportálom még sem
félig-meddig természetfelettivé, de még csak társadalmon-kívüli
kalandorrá sem válok. Craig lényegesen kevesebb csomaggal távozik,
mint amivel érkezett és ezt a kifejezetten szerencsés események
listáján tartom számon. Így fordulhat elő, hogy a
Vásárhelyre-kíváncsi Réka, aki fordító önkéntesként
dolgozott a táborban és a mindenre-kíváncsi István is társaságot
szolgáltat a kétszer három órás úthoz.
Tapasztalatok
megtanítottak, hogy ne ringassam magamat ábrándokba azt illetően,
hogy majd az éjszakai útitársak ébren tartanak. Valahol a Hargita
túloldalán nagy csend telepszik az autóra. A tüzet eleinte
tápláló élmények addigra már mindhármójukat álomba
döntötték. Az öreg golf pedig a nagy csendben harcol a
távolsággal és a hegyekkel. Hamarosan behúzhatom a 39. vonalat is
a műszerfalra ragasztott Hargita-átkelés számlálóra. Az úton
régi ismerősként köszöntenek a falvak. Farkaslaka, Sófalva,
Kibéd, Erdőszentgyörgy. Tudok már minden kanyart, amire szükség
is van, mert magam is erősen kókadozok. Aztán ébresztem a
többieket, a reptéren búcsút veszünk Craigtől.
Pont ott, ahol
alig 4 hete elképzelni sem tudtam, hogy fogom hihetetlen tömeg
csomagjával egyetemben bevagonírozni. Gyors vásárhelyi
városnézést tartunk Rékának, majd Dél-keletnek vesszük az
irányt. Innentől kezdve jó darabon errefelé fog vinni az utunk,
merthogy megpihenünk ugyan Csíkban egy napot, de aztán Rékástul,
Istvánostul leutazunk a tengerhez!
A tengernél már csak az a jobb, hogy Réka is jön. Egy hétig dolgozott a táborban, ami érzésem szerint komoly hatást gyakorolt rá a szülői szerep lehetőségeinek és terheinek mérlegelését illetően. ...ahogy ez már az ottonokban dolgozó önkénteseknél lenni szokott. Azt hiszem egyértelmű, hogy nem csak a tenger utáni-, hanem a pihenés iránti vágy is hajtja őt.
A tengernél már csak az a jobb, hogy Réka is jön. Egy hétig dolgozott a táborban, ami érzésem szerint komoly hatást gyakorolt rá a szülői szerep lehetőségeinek és terheinek mérlegelését illetően. ...ahogy ez már az ottonokban dolgozó önkénteseknél lenni szokott. Azt hiszem egyértelmű, hogy nem csak a tenger utáni-, hanem a pihenés iránti vágy is hajtja őt.
Réka volt az egyik
első érdeklődő, amikor facebookon meghirdettem a
fordító-önkéntesi szerepkört. Akkor még Norvégiában dolgozott
egy kutatási programon. Hónapról hónapra hosszabbította a
Norvégiát aminél már csak az okozott nagyobb meglepetést a
családjában, amikor hazaérve bejelentette, hogy most utazna is
tovább fordítóönkénteskedni Erdélybe egy ismeretlen szervezet
ismeretlen koordinátorának hívására. A ráadás tengeri út
kizárt, hogy váratlanul érintette volna a családot.
Már sokszor mondtam,
hogy az egyik legnagyobb várakozásom ezzel a típusú munkával
kapcsolatban az volt, hogy nagyon jópofa és érdekes embereket
ismerhetek meg. Nem csalódtam.
Aki azt hitte, hogy
Craigről már nem írok, tévedett, ugyanúgy ahogyan én is, amikor
azt gondoltam, hogy a reptéren egyszerre intettem búcsút Craignek
és a vele kapcsolatos váratlan eseményeknek. A hajnalba nyúló
hazaúton, amikor Vásárhelyet már rég magunk mögött hagytuk és
persze Réka és István már rég horkolt, megcsörrent a telefonom
és megtudtam, hogy az ember elnézte a repülőjét és még két
napja van Romániában. Ez volt az a pont, ahonnan már nem volt
értelme visszafordulni. Taxit és szállodát ajánlottam neki, de
aztán végül vett egy aznapi repülőjegyet.
Ugyanezen az úton
történt, hogy a márciusi szentegyházi éjszakákat jó pár
hónappal követően még egyszer megaludtam a Hargitán. Valahol a
Homoródi forrás után, lekanyarodtam az útszélre és amíg a
másik kettő húzta a lóbőrt, két órára Nekem is fel kellett
függeszteni a szolgálatot. Csodálkoztak is, hogy miért érkezünk
ilyen későn haza Imre bácsi kollégiumába. Én mégis azt mondom,
hogy jobb későn mint soha és ők is egyet értettek velem.
A másnap még egy
gyors check-up. Minden és mindenki rendben van-e? Közben Réka és
István felkészülnek az útra. Már márciusban Lászlótól és
Krisztitől megtudtam, hogy ha Fekete tenger, akkor az ember Vama
Veche-re megy. Pat utikönyvéből tehát kinéztünk egy vamai
kempinget és mivel a kontakt, Tibi egyaránt lehet román és
magyar, István a többség nyelvén tett vele próbát. Nem kis
szerencsénkre Tibi a kisebbséghez tartozott és öt perccel később
már egy ránk várakozó, tengerparti kempingbe készülődhettünk.
Szentkirályról Timike
rámbízta az önkéntesektől kapott rózsaszín-zöld plüss
legyét, hogy ha már ennyit utazok, akkor igazán vigyem el őt is
hadd lásson világot. Majd figyelmeztetett, hogy azért ne hagyjam
az autóban, hanem gondoskodjak róla és éjszakára tegyem ágyba.
Így történt. Ha már én nem alhatok, legalább a légynek legyen
megfelelő ágy-nyugalma.
Hamar feküdt a légy
és én is, de én garantáltan korábban keltem. A másnap lesz az
amikor meglátjuk a tengert. Korai start után irány Brassó, amíg
aztán ismeretlen utakon elérjük az autópályát, de legalábbis
valamilyen használható utat, ami végre valóban közelebb visz
minket a célhoz, nem csak hegyeken és erdőkön át kanyarog
beláthatatlanul. A másik kettő persze folytatta az alvást, hiszen
a hajnali indulás pont arra jó, mint a késő éjszakai: Hogy a
kormány mögé szorult ember magát szórakoztassa az élet lényegét
illető gondolatokkal.
A cél ugyan a tenger,
de ha már egyszer útba esik a hírős Bukarest, nem mi vagyunk azok
a legények és leányok, akik kihagynák. Még Csíkból indulva
eltettük pihenni a nemzeti-színű szallagot ami a búcsú óta
fityegett a visszapillantó tükrön. Ettől még van egy magyar
rendszámom, de az nem annyira feltűnő ha az ember beparkol két
autó közé, így kerítettünk egy nem-fizetős, ideális,
belvárosi parkolóhelyet és nekivágtunk a kőtengernek.
Integetünk a
pártháznak ahonnan Nikolae integetett a népnek. Felveszem a
western union pénzemet, amivel régen tartoznak és mostanra igazán
sürgőssé vált. Megnézzük a metrót és még utazunk is rajta.
Bukarestnek vannak igazán szép részei. Sok dolog jól sikerült a
megalomán átalakításból is. Szépek a széles, fás, parkos
sugárutak. Rendben vannak a szegélyező bérházak. Kár hogy a
parlament és még egysmás olyan ronda lett. István – mint
kiderül – dolgozott a parlamentben. Sok székely végzett rajta
asztalos, kőműves munkákat.
Egyébként ki hiszi ki
nem: Bukarest úgy ismert mint a második legnagyobb magyar
populáció, illetve Budapestet követően a második legnagyobb
magyar lélekszámú település. Történelmileg van körülbelül
10%-kos magyar kisebbsége, ami arányaiban nem tűnik soknak, de
tekintve az agglomerációval együtt 4 millió feletti bukaresti
népességet, egyértelműen üti a magyarországi második helyezett
Debrecent. Látunk magyar pékségből szállító, magyar feliratú
teherautót. Nagyon jó érzés.
István sem ettől, sem
a látnivalóktól nem lelkes egyáltalán. Egy idő után nem
vonszoljuk tovább. Hajrá! Vár Constanta, vár a Fekete tenger. Ma
még fürdeni is fogunk és érezni a sós víz szagát. Nézzük
akkor meg végre a tengert is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése