Kili II. - Csucson es melyben

Ez az elso ekezet nelkuli bejegyzesem. A Kilimanjaro nem adja konnyen magat. Aldozatul szedte a telefont es a laptopot, legalabbis ideiglenesen. Az aranykopes szerint: “don`t let Kili kill you!” Van egy masik is, amit a Kilimanjaro sor reklampolojan latni: “If you cannot climb it…drink it!” azaz : “Ha nem tudod megmaszni, meg mindig megihatod.” Az egyik lenyegesen konnyebb es nem kell mondjam melyik. Mindenesetre surgosen beszerzek egy ilyen polot es rairom: “Megvolt mindketto”.

Hozza kell tehat tennem, hogy nem ment konnyen. A csucstamadas reggelen - vagy nem is tudom minek hivjam az ejfelt megelozo lehetetlen es egy uj nap elkezdesere teljesen alkalmatlan idoszakot – mar katasztrofalis fejfajassal sikerult lekaszalodni az alpesi turistahazat imitalo, de valojaban kinzokamranak beillo Kibo kunyho emeletesagyarol. A terv: “gyors reggeli”, majd hajra a krater perem, amit a Gilman's Point-nal tervezunk elerni reggel fel 7 tajban. Itt megtekintjuk a legcsodalatosabbnak hirdetett napfelkeltet, hogy aztan a kraterperemen setalva es mar csak rohelyes 300 metert emelkedve elerjuk Afrika tetejet, az Uhuru peak-et azaz “Beke csucsot”. 

 

Ez egy fokkal jobb, mint a szomszedos Meru hegy legmagasabbja a “Szocialista csucs”. Nos ha ez a terv, akkor igy is fogunk hozza, de kiderul, hogy a szandek es a megvalositas szomoru tavolsagban van egymastol. A gyors reggelit Balint kapasbol az elozo postban emlegetett kis helysegben kezdi a sziklaperemen. Nagyon elorelato. Igy legalabb van ertelme az esemenyt kovetoen legyomoszolt reggelinek. Dee no letere sokkal kevesbe praktikus. O a kis helyseget reggeli utan keresi fel, ertelmetlensegbe suppesztve a falatok lekinlodasara tett heroikus erofesziteseket. Ez az igazi Sisyphosi kihivas, csak epp forditva mukodik. Nem felfele kuzd az ember a sziklaval, hanem ellenkezoleg: leguritod...visszagurul. Lehet kezdeni elolrol, merthogy energia igenis kell.

 

En is ugy erzem magam, hogy jobb lenne magamat sehogy sem erezni. Oda van a kunyhoba erkezes par oraval korabbi gondtalansaga. Mar nem csak Balint miatt aggodhatok, hanem magam miatt is. Aztan nekiindulunk a hegyre vezeto 7 oras setanak. 

Innentol minden hihetetlenul alomszeruve valik. Valojaban mindenfelere emlekszem, tudom mi tortent, megeltem, ott voltam, de magam is alig hiszem. Emlekszem ra hogy rogton az elejen odaadtam Obadija-nak a fejlampamat. Hogy nagyon hamar elovettem a botokat a hatizsakbol, pedig azt hittem sosem fogom oket hasznalni. Emlekszem az elso pihenore, a rutinszeruen jelentkezo hanyingerekre es arra ami utana kovetkezett. A viz keseru izere a szamban, amire csak kesobb jottem ra, hogy nem a viz okozta, hanem az epe. Ha azt mondom a Kilimanjaron hajnaltajt nincs meleg, akkor nem tulzok, de ez a legkevesebb. Ilyesmivel az ember talalkozik otthon. 

 

Emlekszem a monoton vanszorgasnak beillo gyaloglasra a mindenek felett csillagos eg alatt. Emlekszem ra, hogy hangosan enekeltem az ejszakaban az “Ablakomba ablakomba...” nepdalt. Emlekszem a kuzdelemre, hogy a tokeletes erotlenseg ellenere megprobaljam legalabb a levegovetelt szaporazni. A megallasokra. Arra hogy bosszankodtam, hogy az elottem halado lassan lep. Emlekszem, hogy izgultam, Balintnak sikeruljon, kesobb pedig hogy nekem is. Obadijara, amikor pihenon szol, hogy nincs alvas. Nem, eszemben sem volt aludni, csak ahogy Papi mondja “sporolok a nezessel”. Arra ahogy a mellettunk tornyosulo Mawenzi csucs az alig tobb mint 5000 meterevel egyszercsak lemarad es mi mar magasabban maszunk a Kibo-n, mint ameddig a Mawenzi er. Emlekszem az eltuno es varatlanul visszatero erore, ami a Traviata haldoklo Violetta-jat idezte. Hirtelen a semmibol az ember ujra el, ujra felveti az addig csak a koveket vizslato tekintetet es erzi, hogy sikerulnie kell. 

Egy percig sem gondoltam, hogy barmi is visszafordulasra kesztethetne, de olykor azt ereztem, hogy elofordulhat, hogy egyszeruen keptelen leszek feljutni. Eljon a pillanat, amikor hiaba mozditom a labam, nem lep vagy hiaba probalok levegot venni, ahhoz sem lesz eleg, hogy eszmeleten maradjak. Aztan ez is elmulik.

 Ez a par ora volt az egesz ut legkeptelenebb probaja. Es megis oriasi elmeny. Az indoka annak, hogy az egesz Kilimanjaro maszas azt jelentse amit vegul jelent. A kozkeletu bolcsesseg szerint nem a cel a lenyeg, hanem az ut, az utazas. Nincs ennel a maszasnal jobb pelda rá. Aki sportol rutinbol tudja, hogy csak menni kell, egyik lepest megtenni a masik utan, es olykor mindegyikert megkuzdeni, mert ez a dolgok rendje aztan majd idovel elmulik a fajdalom. Itt annyi a kulonbseg hogy a fejfajas es egyeb fajdalmak jelentik a legkisebb problemat, inkabb az ember teste tiltakozik egy az egyben a harom nap alatti 4000 meteres emelkedes ellen.

Igy ertuk el a Gilman's pointot, ami valahogy olyan eredmeny aminek az ember nem is tud orulni, csak tudomasul veszi. Nem buktunk el. Mind itt vagyunk. Ideje hanyni egyet.

Emlekszem. Erre is emlekszem pontosan. Anelkul, hogy visszaneznem Balint vagy Dee fenykepeit, elottem van a szurke-narancssarga felhotengerbol emelkedo Mawenzi, a felkelo napban megcsillano hokristalyok a labam elott. A Gilman's point tabla oldalt, a kraterperemen tovabbvezeto ut mellett, ami nem is azt uzeni, hogy feljutottal 5600 meterre 3 nap alatt, hanem azt, hogy meg mindig van vagy 295 hatra es ez csak egy rovid megallo a felfele vanszorgo nyugdijasoknak. 

 Persze csinaltam kotelezo fenykepet, de nem is erdekel, hogy milyen. Hamarosan tovabbtantorgunk a jegben, hoban vezeto keskeny osvenyen. Jobb oldalon a krater meredek melysege. Aki itt legurul azert nem erdemes szaladni. Jol jonnek a kis maszobotok. Nem mintha normalis korulmenyek kozott perc gondot okozna egy ilyen osvenyen vegigegyensulyozni, hanem itt... Aztan jon a Stella point. Itt erik el a peremet a Machame utrol erkezok. De ma nem jon senki. Esos evszak. A Machamen csak satrazas van. 

Bal felol hatalmas gleccserek. Aztan alig hiheto, de eljutunk a Beke csucsra. Nem is vagyom masra csak bekere. Kinezek egy csinos kovet a csucs tablaja alatt es kifekszem ra. Kicsit szerintem meg alszom is, amig Balint es Dee fel ala ugral, kulonbozo poziciokbol fenykepezve es fenykepezkedve. Balintnak valahogy itt fent visszatert az ereje, amig en ugy erzem, hogy a vegso maradekokbol elek. Meg a meztelen fotonak is nekifut, amig en fekszem a kovon mint valami rongy. Nem gondoltam, hogy Obadija rabolint, mert ezek a tanzanok igazan prud nepek, ha epp raernek ideologiailag kozeliteni az ehhez hasonlo temakhoz. Ha elfeledkeznek magukrol es elojon a torzsi mult, akkor aztan mindenbol minden kilog, foleg a lolab. De gondolom a vezeto 88, illetve immar 89 maszasanak rutinjaban meg ilyenebb dolgok is benne foglaltatnak. 

 

Aztan arrebb kell mozdulnom mert belelogok a kepbe. Vegul csinalunk harmas, negyes fotokat is. Szerencsere mar Balint is ruhaban van. Osszehozzuk a mosolyt, ami azt hazudja, hogy minden rendben es meg egyszer feltoltekezunk a tudattal, hogy “Azta! Megiscsak a vilag egyik legmagasabb hegycsucsan allunk. Afrika kozepen, alig 500 meterre az egyenlitotol, hotol es jegtol korulveve.” Ez az a nap, amikor rajtunk kivul senki sem ert fel a csucsra. A mi harmasunk, kiegeszulve Obadijaval es a seged-guide-dal az egyetlen aki a 2012-es hosszu esok idejen, aprilis 22-en Afrika tetejen kinlodik a magassagi betegseggel. Meg csak reggel 8 ora van, de mar ideje visszaindulni. Delutan 5, fel 6 lesz mire leerunk a Horombo-ba, igy hozva mara a 18 oras gyaloglas merleget es a 3000 meteres szintkulonbseget. 

Ahogy lassan lefele indulunk ugy tunik, hogy Balintnak eddig tartott a hullamhegy, innentol Obadija tamogatja le a hegyrol. Erdekes, hogy amig mi jobb es rosszabb szakaszokat erunk meg Dee aranylag allando allapotban, alacsony langon szenved. A vegso osszahasonlitasban o hanyt a legtobbszor, Balint pedig a pozitiv gyoztes, en ertelemszeruen a kozepmezonyt alkotom. Ez azonban csak egy mutato a sok kozul. Borzaszto tanulsagos hogyan reagal az ember teste es szelleme az ilyen kihivasokra. En nem vagyok egy kifejezetten puha ficko, de ezen a napon par ora alatt 50 evet oregedtem es ahogy megyunk lefele majdnem ugyanennyit fiatalodtam vissza, ugyancsak par ora alatt. 

 

Ahogy csokken a magassag Nekem minden erom visszater es mire a Kibo-ba erkezunk, ahol a “reggel” meg szornyen indult, az addigra 14 oras gyaloglas ellenere majdnem teljes erteku vagyok. A segedvezetovel a lefele ut felet, gyakorlatilag futva tettuk meg cipotalpon szankozva es mire elobb Dee aztan Balint is leerkezik en mar osszecsomagolva varom oket es az ebedet is joizuen tudom fogyasztani. Meg harom negy ora – mar igazan emesztheto - gyaloglas kovetkezik elobb a kosivatagon keresztul, aztan a mocsarvilagban.

 A nap es a probak azonban meg nem ertek veget. Vacsoranal Obadija megkerdezi, hogy mennyi borravalot gondoltunk. A kerdes kicsit meglep, aztan meginkabb az, hogy az altalunk lecsekkolt es informalt osszeget elegtelennek minositi. Sajnaljuk. A borravalo az borravalo, es ez tobb mint szep osszeg. Innentol megis elromlik kicsit a hangulat. Az eddig baratsagos szakacs megszunik beszelni hozzank, amin azert tultesszuk magunkat, Obadija pedig tudomasul veszi, hogy meg kell elegedjen a korrekt borravaloval es ne most akarja megcsinalni a szerencsejet.

Masnap lefele haladva a permetezo eso egyre inkabb atadja helyet az egyre nagyobb es kiadosabb felhoszakadasnak. De itt mar nem erdekes, hiszen este Arushaban szaritkozhatunk.

Aztan kiderul, hogy megiscsak erdekes, mert a telefon hatarozottan bemondja az unalmast es a laptopon is hosszu ideig az utolso dolog, ami megjelenik, a Madagaszkar elalvashoz megtekintett elso resze.

A kaland megvolt. Megmasztuk a csucsot, egyszersmind megtapasztaltuk hogy milyen erzes igazan padlot fogni. Koszonjuk hegy. Ideje, hogy harmasban koccintsunk egy uveg Kilimanjaro sorrel.