TeSzT bejegyzés

Sűrűvé vált a program. Bálint elment hétfőn és én kedden újra Temesvárra voltam hivatalos. Temesváron is önkéntes programot akarunk indítani és ez egy jó időpont, mert éppen zajlik a színházi fesztivál. A konstrukció a szokásos. Autóval Segesvárig, onnan pedig vonat Aradra és átszállás Temesvár felé. Két és fél hónappal korábban a télből mentem a tavaszba. Most a csíki nyárból megyek a Temesváriba. Ez nagyjából ugyanaz a különbség. 

 

A segesvári pályaudvaron újra emlékeztetnek, hogy ez Románia. A peronon várakozók háromnegyede magyarul beszél, de a hangosbemondó románul, franciául és angolul mondja el a szöveget, magyarul még véletlenül sem. A vonaton próbálom az időt hasznosan tölteni és nem gondolni arra, hogy több mint tíz óra telik most el utazással. Nem baj! Péterékhez megyek.

Nem viszek magammal szokás szerint túl sok holmit, de vannak elengedhetetlen darabok, amilyen például a laptop. A laptop hordozható számítógép, amely névnek mindkét összetevője fontos. Sajnos az én laptopom életciklusának gyorsan hanyatló szakaszába érkezett. A billentyűzetet különböző trükkök árán lehet működésre bírni és vannak betűk, amiket már kész szövegekből kell olykor beilleszteni. Hanem egy ilyen utazás alkalmával kifejezett gondot jelent, hogy egy hete nem lehet a fedelét lecsukni, mert eltörtek a zsanérok. Amíg az autó hátsó ülésén a támlának-támasztva utazott, nem volt gond és a vonaton is elmegy majd valahogy, de a pályaudvaron elég hülye számítógép-őrültnek nézhetnek, karomban a nyitott laptoppal. Aradon a restiben meg akarják venni. Nem adhatom. Munkához is kell, az adat is kell róla, így mosolyogva megköszönöm az ajánlatot. Aztán újra elhárítom. És még egyszer. Kellene fejleszteni ezen a román-tudáson, hogy ne csak udvarias frázisokat tudjak. Vagy át kellene ülni egy alkoholárusítással nem foglalkozó helyre. Olyan itt nincs. Akkor ennyi.

Temesváron egyből a színházba kell menjek. Még rémlik tavaszról az út, így nekivágok gyalog. Ahogy átvágok a városon, az emberek furán néznek. Olyan mintha azt várnák, hogy valami reklámot futtatok a laptopon, mindenki nézegeti a képernyőt. Pedig nem.

A színházban viszontlátás. Noémi, Péter. Tök jó! Szeretem őket. Ezt követően összekeverednek a napok eseményei. Biztos, hogy volt legalább 5-6 előadás és 3-4 színházi buli. Eljutottunk a Bartók-ba, ami immár az egyetlen magyar tanítási-nyelvű középiskola a Bánságban és eljutottunk Ótelekre, ahol a környéken utoljára van kilencven százalék felett a magyarság aránya. Ezek szomorú élmények. A hanyatlás egyértelmű. A Bartók minden pénzt az infrastrukturába tesz bele és csodálkoznék, ha ebben az infrastrukturában tíz év múlva még magyarul tanítanának. Ótelek pedig egy teljesen felszerelt általános iskolával rendelkezik. Számítógépteremmel, biológia és földrajzteremmel. De pusztán húsz diákja van, két osztályban tíz-tíz. Járhatnának ide a szomszéd falvakból is a magyar diákok, de fordítva történik. Az itteni magyar diákok járnak át a szomszéd falvakba, román iskolába, mert „rományban a gyüvő”. Különösen szívfacsaró bemenni azokba a kiűrült osztálytermekbe, ahol mintha csak nyári szünet lenne. A táblán a búcsúzó osztály rajza, elköszönés, útravaló idézet. 

De ezekben a termekben már majdnem egy éve nyári szünet van és nem valószínű, hogy újra magyarul-tanuló diákok töltsék meg őket. Ha tudnánk magyar és angol önkénteseket küldeni ide, akik anyanyelvi angolt tanítanának, délutáni foglalkozásokat szerveznének, életet vinnének a faluba, segítenének sportpályát építeni, odavinnék a gyerekeket az iskola vonzásába, akkor talán lehetne ezen változtatni. Megpróbáljuk.

Temesváron a magyar színházban közben zajlik a Teszt. Temesvári Színházi Találkozó. Noémit végre egész sok darabban látom, Péterrel sokat beszélgetünk. Este közös hazasétálás. Ha nincs buli akkor vizipipázunk egyet. Eperízű dohány?! Nagyon rosszul hangzik. Ez van, ezt használjuk és nem is esik rosszul. Kicsit mintha gyümölcsöt ennénk. De inkább tortát eszünk és Noémi-féle dolgokat. Kakaós kávét iszunk. És ebben tényleg van kakaó is meg kávé. Péter találmánya. Hiányzik a teáskészlet. Nekik adom az enyémet. Elefántok vannak rajta és tevék, pálmafa. Szerettem. Annak idején én kértem, hogy mi legyen rajta. Náluk lesz a legjobb helyen. Még el kell jusson hozzájuk Pestről. 

Az utolsó, a záró buli a leghúzósabb. A zenét az egyik román díszletmunkás csinálja. Nem a legjobb, de a hangulat azért megvan. Egészen addig, amíg nem rak be valami magyar himnusszal bekevert reggae-t. Valaki időben szól neki, hogy ezt nem értékeljük. Aztán újra berakja. Elkergetik. Innentől saját kézben a zeneszolgáltatás. Noémi a „nap-felelős”. Zárásig kell maradni, így zárásig maradunk. Feljön a nap. Nyolc tájban caplatunk haza. Közben kicsit húnytam egy babzsákfotelen, de a vonatom tizenegy tájban megy, azt az időt még kihasználom. A pályaudvarra taxizok. Ezt is szeretem. Romániában nem drága taxizni. Búcsúzom és fogom a kis nyitott laptopomat, irány vissza Székelyföldre.