Mit tudnak a maszájok?

Ahogy vacsorámnál üldögélek és avokádós-fokhagymás-margarinos kenyérrel próbálom elnyomni az aperitifként elfogyasztott maszáj orvosság ízét annyit mindenképp meg kell hagyjak, hogy nagyon keserű löttyöt tudnak készíteni. Tegnapelőtt éjszaka pusztán egy óra alvás után arra ébredtem, hogy kár lenne egész éjszaka folytatni az élőhalottakkal vívott küzdelmet. Ez már jelzés volt. Kicsit később pedig, amikor újra ébredtem az éjszaka közepén, végképp egyértelművé vált két dolog is. Egy: Itt a küzdelem értelmetlen és csak a futás használ, de minél előbb. Kettő: Egyértelműen gyomormérgezést gyűjtöttem be.

A tegnapot elemezve több utólag gyanúsnak tűnő étkezés is felmerült. Ez volt az a nap amikor felcserélve a szokott kis sarki ebédelős helyünket úgy döntöttem hogy kipróbálom Fakhrával a nagyhírű hamburgerezőt az óratoronynál. Vannak önkéntesek, akik esküsznek rá. Nem többről van szó mint egy parkoló közepén álló lakókocsiról, amiből hamburgert árulnak. És utólag meg tudom erősíteni, hogy tényleg nem többről van szó. Ráadásul helyi viszonyok között meglehetős drágán nyomják az ember kezébe a hamburgert, ami méretét tekintve inkább kicsi semmint közepes. A szokott kis helyünkön ebből a pénzből kétszer megebédelek és még nem is maradok éhes, ami külön jó. A burger finom volt, de még legalább egy kellett volna a teljes ebédhez. Így a csodahamburgerező létét tudomásul vettük, a helyet kipróbáltuk és könnyűnek találtuk. Máris átvonultunk a szokott kis helyre egy „rizs babbal” elnevezésű klasszikusért. 

Az igazi helyi vendéglő választéka nem valami széles ám. Valójában négyféle alapról tudunk indulni ételválasztásnál. Vagy rizshez, vagy puliszkához társítunk babot, halat, húst, vagy csirkét. Ez egy teljes étel, akármelyik kispiszkosban. Nagyon ritkán fordul elő, hogy ne adnának hozzá valami mást, sült banánt, vagy zöldséget. A rizs az én kedvencem, a puliszka pedig mindenki másé. Ha bármelyik gyereket megkérdezzük, mi a kedvenc étele, majdnem biztos a puliszkát mondja. Gondolatban összevetem azzal, hogy a magyar gyerekek nagy része egészen biztosan a palacsintát mondaná és elmosolyodom. Nem beszélve arról, hogy itt édesség, sütemény nemigen van egyáltalán és nem tudom miért, mert nagyon édesszájúak az emberek. Egy átlag fekete hihetetlen tömeg cukrot lapátol bele a bögre teába, de a sütemény nyugati huncutságnak számít. A puliszka feltétlen előnye, hogy kézzel fogyasztható. Nem láttam még egy helyit sem, aki ne érezné feszélyezve magát ha kanál, villa kerül a kezébe. Még Mama Aichi háztartásában sem volt 3-3 darabnál több, így egy hatfős vacsoránál az asztaltársaság fele kanállal a másik fele villával ügyetlenkedett. Aki, amikor teheti kézzel eszik. A puliszka pedig olyanra van főzve, hogy abból könnyedén kis golyóbisokat lehet gyúrni, majd azt kilapítva meg lehet vele fogni az egyéb szószos kísérőfogást. Nagyon klassz. Igazi természetközeli élmény. Fizikai kontaktus az ebéddel. Simogatom aztán megeszem. 

Persze úgy van ám, hogy nem csak úgy utcáról belépve állunk neki enni. Ide kapcsolódik az egyik számomra legkedvesebb szokás. Magánházban is, vendéglőben is körbejárnak és egyik kézzel a tálat alátartva, másikkal a meleg vizes kannát billentve mindenki kézmosást kap az asztalnál. De még így is udvariatlan dolog bal kézzel kinyúlni az ételért. Nem ok nélkül való szokás ez. A kezeknek itt a bantu kulturában meghatározott szerepe van. A bal illetve a jobb kéz a táplálkozási folyamat két végén kap szerepet. Jobb kézzel fogunk kezet, jobb kézzel nyúlunk ételért és a bal kézzel mást csinálunk, mert a WC papír csak éppen a mobiltelefont megelőzően hódította meg ezt a vidéket, vagy majd egyszer azt követően fogja, függően attól, hogy hol járunk.
Visszatérve tehát, nem csak kedves, de hasznos szokás is a helybe hozott kézmosás.

Maszájok is járnak vendéglőbe, ők pedig a keserű orvosság mellett a hús specialistái. Ha esznek, akkor húst esznek. Így a harmadik választási lehetőség a sült hús. Nem bonyolítják ám ezt túl. Kecske, marha, disznó darabkák kerülnek egy halomban a tányérra, citrommal és sóval. Persze ez a fogás is kézzel fogyasztandó.

A negyedik választás egy igazi jolly joker, a chipsi maiai. Ez a hasábburgonyás rántotta. Ha az ember ráunt a rizs vagy puliszka plusz valamire és nem bízik a sült húsban, akkor ezt a frissensültet, bármikor be lehet vállalni. Egy halom sült hasábburgonyára borítják rá a felkevert tojást, így készítve lepényt belőle. Jobb helyeken kétfélét ajánlanak: tanzániai bennszülött, illetve bevándorló nyugati csirke tojásából készültet. A gyarmatosított tyúk tojása drágább, mert később kezd tojást rakni és kevesebbet is tojik, de ettől eltekintve én bevallom nem éreztem különösebb eltérést az ízükben.

Fenti tehát egy helyi vendéglő kínálatának gerince. Vannak még egyéb lehetőségek, például én szeretek sült banánt kérni, amihez jár egy tálka pilipili, azaz helyi csípőspaprika szósz. Van még kétféle leves is. A banán-bab alapú és a főtt húshoz és főtt banánhoz járó húsleves szerű szósz. Ezek olyan dolgok amikre bizton lehet számítani egy ilyen helyi helyen. Csakúgy mint a kedvetlen pincérnőkre, akiket szerintem a szocializmus minden országra örökül hagyott, akivel egyszer dolga volt. Nem kell felvenni ám a stílust, attól ők még ellátják a dolgukat és meg kell érteni, hogy nem kapathatják el a vendéget, mert ki tudja hová vezetne az.

A reggeli menü különbözik az ebédétől. Reggel minden ilyen helyen van chapati, fánk és fűszeres-tejes tea, amihez hasonlóval már Mama Aichinál megismerkedtem, de az ő teájának fűszermennyiségét még senkinek nem sikerült megközelítenie.

Egy ilyen helyen vígasztalódtunk hát a sovány hamburger után és még egy gyümölcstálon is megosztoztunk ketten. Ezek tehát a gyomormérgezés második számú gyanusítottjai. Ami azonban szöget ütött a fejembe az ok-okozati időutazás során, hogy mint később kiderült Fakhrának, aki mindezekben társam volt, semmilyen baja nem esett. Szinte ugyanez vonatkozik a vacsorára, amit ugyan rendhagyó volt, de szintén nem egyedül ettem, mégis csak én lettem beteg. Délután átjött Eli és bevásároltunk a piacon, aztán pedig ketten egy áltó helyünkben eltakarítottunk egy hatalmas fej ananászt. Így tehát sajnos nincs ötletem hogy kit vádoljak a betegségért. Az egyetlen gondolatom, hogy míg Fakhra csirkés hamburgert evett, addig én halasat. Hátha ez volt az ok. Nevezzük ki fő gyanusítottnak és kerüljük ezentúl a hamburgerezőt! Nem szemtelenség azonban, hogy pont a drága, ha nem is elegáns helyen szedtem volna össze a fertőzést? Az expat-világ kapujában álló óratoronynál, ahol a kis vendéglők megszűnnek és a nyugatiak kedvenc drága éttermei kezdődnek. Nincs komoly panaszom ezekre a helyekre sem, de nem illenek ide és összességében ugyanazt adják mint a többi, csak van hozzá egy design üzlethelység és a városnak abba a részébe rakták őket, ahonnan rendes expat ki sem teszi, nemhogy a lábát, de a dzsippjének kerekét sem. Hihetetlen élmény néha elbeszélgetni ezekkel az emberekkel, akik évek óta ugyanabban a városban élnek mint mi és még egymillió fekete, de életükben nemhogy dalán, vagy pikin, de még helyi taxiban sem utaztak.

A Themi folyón túl egy másik világ van, nem beszélve Njiro-ról a fehérek városon kívüli városáról. Érdekes azonban, hogy ez a világ végnapjait éli Arushában, de legalábbis nagy változások előtt áll. Az ENSZ ruandai háborús bűnöket vizsgáló bírósága még idén feloszlik és ezzel elveszti Arusha a helyi viszonylatban szinte korlátlannak minősülő jövedelmet birtokló réteget. Vajon mi lesz akkor a japán, az indiai éttermekkel, a Mama Leo-val, Massai Caféval, Damascussal, a Njiroi plázával? Majd meglátjuk. Én azonban betegség ide vagy oda most is szívesebben megyek sült banánt és babos rizst enni egy helyi vendéglőbe, mint tízszer annyiért valamilyen szemfényvesztő helyre.

Csak kár, hogy ez a maszáj orvosság ilyen. Én még ennyire keserűt életemben nem ittam. Azt hiszem az utcai pulton az öreg évezredek keserűségét keverte bele. De az is lehet, hogy azt gondolta, ha már ilyen csúnyán lealkudtam az árat, akkor legalább sok örömöm ne legyen benne. Amikor elmeséltük, hogy mi is a probléma, vagy nyolcféle port, reszeléket kevert össze. Csodálkoznék ha elefánt lepény, vagy őrölt rovar nem volna benne. Az instrukciók szerint a csomag felét addig kell forralni amíg a kimért hat bögre vízből kettő el nem forr, aztán este és reggel inni egy-egy bögrével, újraforralni és ismét meginni egy-egy bögrét este és reggel. Aztán ugyanezt csinálni a második adaggal. Azt mondta az öreg maszáj, hogy nem csak meggyógyulok tőle, hanem erős is leszek. Ennek ellenére senki nem irigyelte tőlem a löttyöt, amit a fél utca segítségével forraltunk megfelelő állagúra. Nem akarnak erősek lenni, vagy mi a baj ezekkel az feketékkel? Esetleg már próbáltak hasonló maszáj holmit.