Segítség!

Még nem sokat írtam arról, hogy milyen munkát végzünk Tanzániában. Pedig ezért vagyok itt. Romániában gyerekekkel, árvaházakkal, iskolákkal dolgoztunk, de Afrika más. Van itt árvaházi önkéntes és tanár, de a nagy durranás az adomány-program. A szociális önkéntes-feladatok, mint a kis fekete gyerekek simogatása meg a „tanítsuk anyanyelvünket, amit mi sem ismerünk” program, vonzerőben és önkéntes számban is elmarad a megélhetési projektek mellett. Afrikában jobban segítenek az emberek egymáson, jobban tart a közösség. 

Ez így alakult kulturálisan és mindennapos kényszer is, mert a szegény, fejletlen állam és társadalom nem tudja a feladatot ellátni. Például nagyon kevés árvaház akad. Inkább olyan foglalkoztató központok vannak, ahol az árva és elhagyott gyerekeket napközben és iskola után bent tartják, aminek ők tényleg örülnek. Az árvákat inkább magához veszi egy rokon – ami sokkal ritkábban történik Romániában – vagy egy Mama a faluból, környékről.
Tanzania a Mamák hátán marad felszínen. Az én házigazdám, a mindig vidám Mama Aichi is magához vett egy autista kislányt, Tinát, akit kidobott a családja. És bár a Mama szinte minden vacsoránál rám néz fejcsóválva és azt mondja, hogy „Nem tudom mit csináljak Vele” mégis lakást ad neki, kosztot és szeretetet, meg törődést. És komolyan mondom Tina fejlődik, „okosodik”, a mindig vidám Mama Aichi és családja mellett. De nem csak őt tartja a Mama. Nincs nap, hogy ne lenne 2-3 vendéggyerek a háznál, akik rendszerint ott is alszanak.

Másik példa fent Materuniban Eli Mamája, aki természetes, hogy magánál tartja a 18 éves szomszéd lány kettő és négy éves kislányait, mert ő elvált és nem tud/akar velük törődni. Sőt, még az anyjuk is odajön vacsorázni. 

Nemrégiben egy katolikus iskolában jártam, amit szintén egy Mama munkája és törődése éltet. Bemutatott Nekünk két 6 éves kisfiút, akik nem közönséges kisfiúk voltak. Az egyiknek nem nőttek kezei. Egy ujja nőtt az bal vállából és kettő gyengécske a jobból. Persze őt is eldobta a családja. De ez a kissrác nem hagyta magát. Tudta, hogy egy olyan országban, ahol az egészségesek is küzdenek a mindennapiért, nem lesz könnyű dolga. A Mama bevette az iskolába és lehetőséget adott Neki. Ő pedig írni tanult – és szépen írt – azonkívül minden egyebet, ami kell Neki ahhoz, hogy a fejével megélhetést csináljon magának. Hat évesen tele volt akarással és ambícióval. Nem is pazarolta velünk az idejét, hanem hamar kiment játszani a többiekkel. A másik fiú, a Mama unokája volt, látszatra teljesen átlagos fekete kisember. Ő volt a kéznélküli kissrác barátja. Anélkül segített Neki fürdeni, öltözni, enni, hogy bárki kérte volna. A barátjának segített.

Egy olyan világban, ahol olyan sokaknak van valamilyen sérülése, nehézsége és olyan könnyen kerül nehéz helyzetbe az is, aki korábban szerencsés volt, sokkal jobban törődnek a többiekkel, mint a törtető nyugaton, ahol csak az erő és a siker minősít valakit.

Azt gondolom, hogy itt a Nők diktálják a szabályokat és ők nem hagyják, hogy ezek a dolgok máshogy alakuljanak. A Mamák nem pihennek. Tartják a családot, tartják a közösséget, amíg az átlagos férfi iszik, félre jár. A pénzt is a Mamák termelik meg. Itt jön képbe a mi kis szervezetünk. Egy megélhetési programban résztvevő önkéntes 500-1000 dollárt hoz magával adomány célra. A pénz azonban nem modernkori búcsúcédulavásárlásra való és nem is feneketlen kalapba megy, hanem megélhetés megteremtésére. Tanzánia a relatív alacsony árak a tőkeszegénység és az általános szegénység miatt kiváló hely ehhez a programhoz. Az önkéntesek az adományukkal turnusokban vesznek részt, melyek a környék legszegényebb negyedeiben kerülnek megrendezésre. A kiválasztott területről készül egy tanulmány, majd meghirdetésre kerül a program. A jelentkezők és az adományok célzottjai kilencven százalékban Mamák. A férfiak többségével szemben, a Mamák inkább fektetik a pénzt banánba mint banánsörbe és inkább csirkékbe semmint pipikbe, sőt, ha minden jól megy, akkor a gyerekeik iskoláztatására is költenek.

Általánosságokról beszélünk és sztereotípiákról, de amikor az ember képet akar kapni egy vidékről, az ott élő emberekről, akkor -normális helyzetben elítélendő- sztereotípiákat próbál felállítani.

Visszatérve az adományprogramra, a mamák kapnak egy „tréninget”, amit nevezhetünk biznisztréningnek és ez nagyon viccesen hangzik, ha arra gondolunk hogy a résztvevők, jórészt írástudatlan matrónák. A tréningre, a célzott közösség legnehezebb helyzetben lévő családfenntartói kapnak meghívást és aztán egy üzleti tervvel pályázhatnak, ami leginkább a helyi koordinátor tollából kerül papírra. Az üzleti terv nem sokkal több annál, hogy „zöldséget szeretnék árulni a helyi piacon, amiből naponta 4-5.000 shillinget remélek keresni”, a cél pedig például „két kisgyerekem van és így jutna pénz arra, hogy iskolába küldjem őket”. Ezek jó kis célok. Adománytól függően, a rászorultság és az üzleti siker esélyének függvényében kapnak néhányan 50-100 dollár körüli összeget és egy évig támogatást, felügyeletet, tréninget.

A sztár egyébként a csirkebiznisz. Ez a legnagyobb üzlet az összes közül. Az egyik önkéntes, Sami, olyannyira specializálódott a tyúkokra, hogy megalkotta A Nagy Csirkeszámlálót. A kalkulátor hihetetlen részletességgel vetíti elő a csirkebiznisz várható kimenetelét, fontos gazdasági döntések függvényében, hiszen nem mindegy, hogy milyen korú egyedekbe ruházunk be, mert csirkék/tyúkok életkorától függően lehet tojáshozamot tervezni és takarmányt felhalmozni. Szerencsés esetben pedig ha elindultunk a csirkével, akkor eljutunk a tyúkhoz, ami a végén tojást eredményez. Megválaszoltuk hát az ősi kérdést, legalábbis abban a mélységben, amennyire ez itt bárkit is izgat. Amikor adott és határozottan korlátos összegből kell a maximumot kihozni, ezek létfontosságú számítások. Az sem mindegy hogy később mennyire forgatjuk vissza a tojást tyúkba és mennyit árulunk belőle. Az egész egy nagyon izgalmas megtérülés tervezés, amiből a vállalkozó Mamák minden várakozással ellentétben mindent értenek. Attól hogy valaki nem tud írni, fejben elképesztő rekordokat tud tartani a lényeges dolgokról.

A csirkebiznisz azonban nem áll meg itt, a távlatok szinte végtelenek. Az egyik utolsó programban nem 10 csirkét vettünk egy Mamának, hanem alkalmi adományokból („vegyél csirkét karácsonyra a gyerekeknek”) az egyik iskola kapott 100 csirkét, ami csak a kezdet. A terv az, hogy pár év alatt 300 termékeny tojóra növelik az állományt, melyek tojást fognak tojni a gyerekek tányérjára és még értékesíteni is tudnak majd, hogy abból is kiegészítsék a napi kosztot. A harmadik világ baromfiai tehát nem kis felelősséggel néznek a dolgos mindennapok elé.

A Mamák üzleti terveivel általában a következő gondok szoktak felmerülni. Előfordul, hogy egy Mama megbetegszik, meghal, vagy a rokonok elviszik az árut a csirkét, sőt, az is hogy a mama hazudik a tervről, de ezek ritkán történnek meg. Gyakoribb, hogy minden segítség és kontroll ellenére nem jól kalkulálnak. A másik katasztrófa, amikor valamilyen váratlan költség miatt kell felszámolni és eladni az üzletet. Nagyon sok munka és a megélhetés, az állandó jövedelem veszik ilyenkor kárba. Ezek nagyon szomorú dolgok. Mégis az üzletek 90-95 százaléka bejön és a Mama önfenntartóvá válik. Ha az ember utánaszámol, hogy a programban való részvétel után 2-5 dollár napi jövedelmet tud valaki termelni, akkor lehet, hogy elmosolyodik. De ha azt nézzük, hogy ennyi pénzből a Mama iskolába tudja küldeni a gyerekeit, jut ennivaló, akkor ezek óriási dolgok. Egyik kedvenc Mamám azt mondja: a szomszédai már tisztelik, mert nem koldulni megy hozzájuk, hanem ő immár egy üzletasszony.

Mégis furcsa dolog ez a tanzániai „üzleti élet”. Itt mindenki árul valamit. Termelés alig van. Mindenki megpróbál valamit eladni, de kinek, ha senkinek nincs pénze? Egymásnak adják hát el. Egy nagy körforgás, amit csak a kevéske mezőgazdasági termelés, tojáshozam táplál, amit az egymásnak értékesítő emberek elfogyasztanak és az az összeg, ami a turizmus folytán befolyik az országba. Azt hiszem röviden jellemeztem a tanzániai gazdaságot. Fentiekbe már csak a korrupció zavar be, de az már egy másik mese. A mai csak ennyi volt. Lefekvés előtt kívánjuk a Mamáknak sok sikert, hogy legyen erejük egyenes háttal, magasra emelt fejjel átegyensúlyozni az új évezreden ezt az országot és még vagy 20 kg banánt.